A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNKésely Ajna
11:52ÚszásSzabad 800m
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Megkéseltek egy tiszasülyi férfit

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy tiszasülyi férfit, aki legalább 10 vágást ejtett áldozata arcán, miközben készpénzt követelt.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy tiszasülyi férfit, aki legalább 10 vágást ejtett áldozata arcán, miközben készpénzt követelt.
Vágólapra másolva!
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy tiszasülyi férfit, aki legalább 10 vágást ejtett egy másik tiszasülyi férfi arcán, miközben a pénzét és értékeit követelte tőle. 
Vágólapra másolva!

Egy tiszasülyi férfi azzal hívta a rendőrség tegnap, hogy otthon megtámadták. Azt mondta, délután találkozott az egyik ismerősével, akit meghívott magához.

Mikor pár percre egyedül hagyta vendégét, ő ellopta a rádióját és elmenekült.

Nem sokkal később a tolvaj megint megjelent a bejelentőnél, akitől akkor már agresszívan pénzt és ruhát követelt. Mivel a férfi nem akarta teljesíteni a követelést,

a támadó ököllel mellkason ütötte, amitől a bejelentő elesett.

Ismerőse átkutatta a szobáját. Végül zsebébe tette a férfi telefonját és gyógyszerét, miközben a bejelentő próbált felállni.

Az agresszív férfi újabb ütést mért áldozatára és legalább tízszer megvágta az arcán egy szekrényről felkapott késsel.

Távozása előtt visszaadta a férfinek telefonját, de a biciklijét ellopta. Azzal kerekezett el a helyszínről.

A rendőrök a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tisza MEKTO bevetési egységével közösen rövid időn belül elfogták és a kapitányságra vitték a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves, tiszasülyi fiatalt. A nyomozók a gyanúsítottként kihallgatott férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását. Amikor átkutatták háza udvarát, megtalálták és lefoglalták az ellopott kerékpárt.

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás megalapozott gyanúja miatt indított az ügyben eljárást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!