A II. András király által 800 éve kiadott Aranybulla a magyar középkor sokat emlegetett, ám talán leginkább félreértett dokumentuma. Az Országház Könyvkiadó által megjelentett egyedülálló kötet részletesen bemutatja az Aranybulla hátteréül szolgáló reformpolitika főbb elemeit, a törvény megszületéséhez vezető politikai küzdelmeket, valamint az 1231. évi megújítást kikényszerítő eseményeket és a megújulás következményeit. A politika-, társadalom-, és gazdaságtörténeti elemzések fő eredménye az a megállapodás, mely szerint az Aranybulla mindkét változata – ellentétben a korábbi vélekedésekkel – valójában II. András politikai törekvéseit összegezte. A kötet végezetül felvázolja az Aranybulla középkori utóéletének jelentősebb állomásait és az „ellenállási záradék" értelmezésében a késő középkorra bekövetkezett változásokat.
II. Andrást a történettudomány sokáig gyengekezű, sikertelen királyként mutatta be, akire a nemesek ráerőltették az Aranybullát. Ez teljes tévedés –
állítja a korszak kutatója, Zsoldos Attila történészprofesszor. A történész a kedvezőtlen kép átfestésére tesz kísérletet. A könyvében kimondottan sikeres uralkodó alakja rajzolódik ki, amely homlokegyenest ellentétes az emberemlékezet óta hangoztatott „gyönge király" narratívájával. Kiderül, hogy a Bánk bán című dráma és a belőle készült opera nagyban hozzájárult II. András „arcvesztéséhez", de a történész szerint ezért nem tehető felelőssé sem Katona József, sem Erkel Ferenc, hiszen egyetlen művészi alkotástól sem várható el történelmi hűség, a fehér foltok fikciókkal kitöltése és a történet kiszínezése az alkotói szabadság része.
Hangsúlyozta: az, hogy a drámában II. András azt mondja, hogy nem meri megbüntetni felesége gyilkosát, kitaláció. „Pontosan tudjuk, hogy a tényleges merénylő nem Bánk volt, hanem a drámában Petur néven szereplő előkelőség, Töre fia Péter, aki karóba húzatva végezte társaival együtt. A valóságban Bánk nem volt bűnös, később magas tisztségeket töltött be. Csak két évtizeddel később vált kegyvesztetté valamiért, és ennek kapcsán utólag vádolták meg azzal, hogy köze volt a merénylethez." Zsoldos Attila elmondta, hogy a sikamlós történetnek, hogy Bánk bán fiatal feleségének megbecstelenítését Gertrúd királyné intézte, a forrása az 1270-es években Bécsben megszületett pletyka lehetett.
A királyné elleni merénylet pedig tény ugyan, de a hátteréről nem tudunk semmit, ez a korrekt történészi válasz.
A kiadványból az is kiderül, hogy Zsoldos Attila nem vonja kétségbe, hogy az Aranybulla kiadására azért kerül sor, mert II. Andrást sarokba szorították, a királynak lépnie kellett és úgy döntött, hogy a kedvezőtlen folyamatokat megállíthatja az Aranybulla kiadása. Amivel szemben azonban egészen más az elképzelése, az az, hogy az Aranybulla a király ellenzékének törekvéseit fejezi ki. Ennek ő nyomát sem látja az Aranybullában. Nincs olyan II. Andrásról szóló könyv vagy előadás, amelyben ne kerülnének szóba a nagy birtokadományai és tudjuk, hogy voltak, akik ellenezték ezt a birtokpolitikát. Ehhez képest az Aranybullában az olvasható, hogy az igaz szolgálattal szerzett birtokoktól senkit, soha ne fosszanak meg. Ha az ellenzék kényszerítette rá az akaratát az Aranybullában II. Andrásra, akkor igencsak rosszul végezték a dolgukat, hiszen azt, hogy mi az „igaz szolgálat", a birtokot adományozó király állapítja meg és ebben az esetben ez a rendelkezés éppen a birtokvisszavételek elé állít erős akadályt – tette hozzá.
Zsoldos szerint tehát ezt a birtokpolitikát ellenző ellenzék nem követelhette Andrástól.
Ugyanígy azt szokás mondani, hogy az egyházak, a főpapok támogatták ezeket az elégedetleneket, de akkor hogyan kerülhet bele az Aranybullába, hogy a király nem támogatja a püspökök azon törekvését, hogy a természetbeni adózás helyett pénzben szedjék be a tizedet. Azt is kimondja az Aranybulla, hogy a király pénze húsvéttól húsvétig legyen érvényes. A magyar királyok ugyanis időről-időre új pénzt verettek, az alattvalókkal pedig beváltatták a régi pénzüket az új pénzre olyan árfolyamon, hogy legyen jövedelme belőle a királynak. II. András újítása volt, hogy olyan években is beszedetett adót, amikor nem veretett új pénzt. Ez sem egy gyenge, sarokba szorított király jellemzője – olvasható a könyvben.