„Nem csak a Lélek Program, de a lélek is hiányzik!”
![FERENCZ Orsolya Ildikó](https://cdn.origo.hu/2023/12/c3Yu5Yjnn0HsmbyDeUQB9MWKbxURjmOEUnR45-4pPDM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4MzEzYzJmNGNjNjQ4MzRhNjgzOGNiOGFlMDczN2Ni.webp)
A politikus szerint egyre lehetetlenebb állapotok uralkodnak Budapesten és Józsefvárosban is egyaránt. Például a nagyon is látható köztisztaság területén, hiszen egyre koszosabbak, szemetesebbek az utcák, nincsenek kukák, egész egyszerűen a kerületet is elönti a szemét, a mocsok. Ugyanilyen probléma az is, ami a hajléktalan ellátás területén zajlik. Józsefvárosban 2014 és 2019 között működött a Lélek Program, aminek az volt a célja, hogy bevonja az érintett hajléktalanokat, részükre egészségügyi ellátást biztosítva, majd később munkahelyet és valamilyen lakhatást is megteremtve.
Ám mára mindez megszűnt, a legrosszabb módon alakult át. Ma már hajléktalan lágerek alakulnak ki, ahol embertelen és egészségtelen körülmények között vegetálnak a hajléktalanok. Nem lehet tudni, hogy milyen elképzelés alapján történik mindez, de az kijelenthető, hogy nem csak a Lélek Program, hanem a lélek is hiányzik.