Háromnapos keresztelőt tartott egy család Kispesten még a múlt héten, amikor több szomszédjuk még a rendőrségen is jelezte, hogy túl hangosak.
Az eseményre több száz vendég volt hivatalos, akiket hangfalakból szóló élő zenével szórakoztattak.
A hangzavar többkilométeres körzetben hallható volt. Miután korábban egy szomszéd nem járt sikerrel, egyetemista lánya késő este ismét tett egy próbát, hogy megkérje a társaságot, halkítsák lejjebb a zenét.
Kirontottak, két nagydarab férfi, mögötte a többi, és rögtön ütötték a lányomat.
Rögtön az arcát, ököllel. Ezt sosem fogom elfelejteni, hogy a gyereket két férfi üti" - mondta a Tényeknek az édesanya, aki ezután lánya segítségére rohant, hogy testével védje, ám ezután őt érték az ütések.
"Próbáltam átkarolni a lányomat és akkor én voltam, akit rögtön ütöttek két oldalról - magyarázta a nő, aki még meg is mutatta az arcán, hogy mindkét oldalán duzzanat alakult ki a sérülésektől.
Több ütést kaptam, és beestem a bokorba, ami ott volt az utcán, és akkor onnantól kezdve filmszakadás, elvesztettem az eszméletemet.
A brutális jelenetet látva az apa is a családja segítségére rohant, de őt is megverték a szomszédok.
A helyszínre végül három mikrobusznyi rendőr érkezett ki, hogy megfékezze a dühöngő társaságot,
a megvert család tagjait pedig kórházba szállították. Az ügyben most súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik nyomozás.
A címlapi / social média kép illusztráció.