Apáti Bence: A futárforradalom futóbolondjai

Apáti Bence interjú
Vágólapra másolva!
Véleménycikk.
Vágólapra másolva!

A futárforradalom kitermelte a saját mutogatnivaló futóbolondjait, amiben amúgy nincs túl nagy meglepetés; teljesen törvényszerű, hogy minél kevesebben gyűlnek össze egy tüntetésen, arányaiban annál többen lesznek a rekedt hangon, különböző vad összeesküvés-elméleteket ordibáló, a rendőröket a legkülönfélébb, leginkább Ganxsta Zolee korai munkásságát idéző módon sértegető, vagy az autósokkal veszekedő, fura, agresszív, visszataszító és részeg figurák.

Részegek biza, ami a F.üggetlen O.bjektív S.ajtóra nézve kellemetlen csak igazán, hiszen a haladó újságírók feladata, hogy szexi, vicces, okos millióknak hazudják a pár száz fura állapotban ténfergő tüncizőt, csak hát a vonulások többsége eddig szinte mindig este valósult meg, az meg tudvalevő - meg hát látható is -, hogy ekkorra annak a maroknyi fővárosi liberális fiatalnak egy jelentős része már rendesen felöntött a garatra, illetve fel- vagy elszívta a maga kis illegális motyóját.

És ilyenkor bizony megjelenik Éjjel-Nappal Budapest módosult tudatállapotban lévő Kirája, hogy mezítláb, hadonászva, köpködve a rendőröket szidva hisztériázzon egy sort, vagy egy másik hölgy, aki hol a rendfenntartóknak vetkőzik, hol ötcentis pöccsel rendelkező heteró geciknek titulálja őket, hol pedig mintegy kisajátítva az afroamerikaiak nemes és gyönyörű kultúráját, twerkeljen nekik egyet.

Láthatólag a fiatal lány nem pontosan tudta, hogy inkább gyűlöli vagy lenézi a rendőröket, esetleg egy vad szexuális együttlétben reménykedik velük. A látottak alapján viszont anyukája egészen biztosan igen büszke lehetett rá.

Ahogyan G-Rassra, a körúti fehér Bob Marleyre, Komáromy Gergőre is, a főállású forradalmár és ligetvédő, ugyanis egy egészen újszerű és felkavaró produkcióval csapta le - újra - a névjegyét a kormányváltó futóbolondok kicsiny és rozoga asztalára.

A raszta "énekes" most a Margit híd utolsó ülve maradt foglalójaként került be a hírekbe, azonban nem teljesen saját jogon, hiszen egy kétéves forma kislányt tartott az ölében, még akkor is, amikor a rendőrök megpróbálták rábeszélni, hogy legyen kedves, hagyja szabadon a villamossíneket.

G-Rass erre természetesen nem volt hajlandó, csak sokatmondóan mosolygott, miközben a gyereket maga előtt pajzsként tartva élvezte a sajtó kiemelt figyelmét

Ezen a ponton az embernek óhatatlanul eszébe jutottak a 2006-os véres és kegyetlen oszlatások. Gyurcsány elmebeteg rendőrei finoman szólva sem bántak ilyen glasszékesztyűs kézzel a tüntetőkkel, Gergőkét először valószínűleg telibe fújták volna - magasról letojva, hogy kit vagy mit szorongat épp a kezében -, majd a szart is kiverték volna belőle.

A Fidesz alatt ilyen rendőri akcióktól persze nem kell tartaniuk a diktatúrázó libsiknek, ettől függetlenül azért mindenki beláthatja, hogy egy oszlatás kellős közepén végtelenül felelőtlen dolog egy törékeny kétévest ilyen módon veszélybe sodorni. Tömegben, egy oszlatás alatt bármi történhetett volna ugyanis.

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy a kislány Komáromy saját gyereke, vagy csak kölcsönvette valakitől, ahogy azt 2015-ben a muzulmán migriktől látta a Keletiben, de nagyon remélem, hogy a gyermek édesanyja két büdös nagy pofonnal jutalmazta a palesztinkodó idióta hülyeségét.

Végül nem mondom, hogy nem szórakoztató a belpesti libsik estéről estére megvalósuló, különböző futóbolondok főszereplésével bemutatott műsora, de azért lassan már befejezhetnék.
Kezd az embereknek elege lenni belőlük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!