Ezeken a területeken folytatódik a szúnyogirtás

szúnyog
Kifejezetten taszítják a szúnyogokat a citromfüvek: a hazánkban közismert citromfű (Melissa officinalis), de ugyanígy távol tarthatja őket a vele csak névrokon indiai citromfű (Cymbopogon citratus) is.
Vágólapra másolva!
A következő napokban a főváros Duna menti területein, Győr-Moson-Sopron megyében Csorna térségében, néhány Veszprém és Vas megyei településen, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén irtják a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

A munkát platós gépjárművekre rögzített szúnyogirtó berendezésekkel végzik, általában este és éjszaka.

A tervezett időpontok megtalálhatók a katasztrófavédelem honlapján. Mivel esős vagy szeles időben nem lehet a kezeléseket elvégezni, olyankor a meghirdetett időpontot követő két nap valamelyikén történik a szúnyogirtás.

A közlemény szerint

az Alföld jelentős részét érintő aszály miatt továbbra is kevés a szúnyog Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

"Érezhető ártalom" csak a nyugati országrészben, a Duna mentén, és esőzések után kisebb területeken alakult ki az elmúlt hetekben.

A csípőszúnyogok megfelelő hőmérsékletű állóvizekben képesek kifejlődni, amelyek lehetnek állandó tavak, mocsaras területek, kisebb vízmegállások, pocsolyák, ház körül összegyűlt vizek, de akár faodúban lévő víz is elegendő egyes fajok számára. Az állandó tavakban a rovarok természetes ellenségei ellensúlyozzák a szaporodásukat, így extrém szúnyoginvázió nagyobb esőzések vagy árvíz után az ideiglenes vizekben tud kialakulni - olvasható az OKF közleményében.

(A címlapi kép illusztráció!)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!