A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Így tépték le a zebrán álló nő válláról a táskát Budapesten - videó

Vágólapra másolva!
Négy nőt támadott meg egy rablóbanda mindössze két nap alatt. Mindegyiküknek meg volt a maga dolga, volt, aki támadásban vett részt, és volt aki vezetett. Minden támadásuk jól megtervezett volt. Azokat a nőket, akik nem akarták elengedni a táskájukat, a földön húztak végig.
Vágólapra másolva!

A három férfi tavaly januárban szórakozni ment Budapestre. A pénzük azonban hamar elfogyott, ezért olyan nőket kerestek, akik egyedül sétáltak, hogy a táskájukat megszerezhessék.

A kocsit minden esetben a 33 éves férfi vezette, a rablásokat pedig vagy a 36 éves vagy a 19 éves férfi követte el.

Az első támadást 2021 január 18-án, a kora esti órákban történt. Lelassítottak egy egyedül sétáló nő mellett, a 36 éves férfi kiszállt az autóból és hátulról, futva közelítette meg a nőt. Amikor utolérte, a vállán lévő táskáját megragadta és nagy erővel megrántotta.

A nő erősen szorította a táskáját, ezért a rabló egy darabig még azzal együtt húzta maga után a nőt, majd végül kitépte a kezéből táskát és az autóhoz futott, és a társaival együtt elmenekült.

A táskában 40.000 forint, mobiltelefon, karóra, és iratok voltak.

Pár órával később, már másnap hajnalban ketten szaladtak oda egy egyedül sétáló nőhöz, majd egyikük nagy erővel lerántotta a válláról a táskát, amelynek hatására a nő az úttestre esett.

Abban a táskában a személyes tárgyak mellett 1.000 forint volt.

Még aznap, másik két nőt raboltak ki.

Egyet szintén Budapesten, és egy másikat Szlovákiában, Losoncon. Az egyik esetben 36.000 forintot, a másikban 180.000 forintnyi értéket szereztek meg.

A bandát csoportosan elkövetett rablással vádolják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!