Az egyik budapesti bankban fogtak el egy éve egy férfit, aki pont hitelt igényelt. Még aznap három másik emberre is lecsaptak. Mint kiderült, mind a négyüket egy banda bízta meg azzal, hogy pénzt vegyenek fel, amihez hamis munkáltatói igazolást adtak nekik.
A banda nyíregyházi és budapesti kiszolgáltatott, szegény embereket bízott meg azzal, hogy hitelt igényeljenek valamelyik bankban. Mivel amúgy nem kaptak volna, hamis munkáltatói igazolást adtak neki. Amikor megkapták a pénzt, a banda vezetői annak jelentős részét azonnal elvették tőlük.
A rendőrök összesen 22 embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként. Két szervezőt őrizetbe vettek, a többiek úgynevezett strómanok voltak, akik pár tízezer forintért vállalták, hogy a hamis iratokkal, saját nevükben hiteleket vesznek fel, úgy, hogy tudták, hogy a törlesztőrészletekre nincs pénzük.
A négy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki. Egyikük július 13-án feladta magát, a többieket körözik.
A banda négy bankban, összesen 85 millió forint kárt okozott, de a benyújtott hiteligények alapján a ez az összeg akár duplája is lehetett volna, ha nem lépnek időben.