A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Éheztették a gyerekeket és zsebpénzüket is elvették egy budapesti napközis táborban

éheztették a gyerekeket egy budapesti napközis táborban, ráadásul a pénzüket is kicsalták tőlük
éheztették a gyerekeket egy budapesti napközis táborban, ráadásul a pénzüket is kicsalták tőlük
Vágólapra másolva!
Több budapesti szülő szerint nem kaptak rendesen enni és inni a gyerekeik egy napközis táborban. Két édesanya arról számolt be a TV2 Tényeknek a Bors cikke szerint, hogy még üvöltöztek is a kicsikkel amellett, hogy az összes pénzüket kicsalták tőlük. Az egyik kisgyerek megsérült, a szülők szerint ezt sem jelezték a kísérők. Korábban többen feljelentést tettek a tábor üzemeltetői ellen, ennek ellenére most is fogadnak gyerekeket.
Vágólapra másolva!

Ezt a budapesti napközis tábort évek óta szórólapokon hirdetik fővárosi iskolákban. Napi háromfogásos étkezést ígérnek a gyerekeknek kétfogásos ebéddel, ehhez képest - a táborba küldött gyerekek szülei szerint - a kicsik nem kaptak rendesen enni.

Volt olyan nap, hogy csak egy melegszendvicset és két müzliszeletet ehettek a TV2 tudósítása szerint.

Az egyik édesanya az interneten osztotta meg a negatív tapasztalatait. Azt írta, hogy hiába mondta a gyereke, hogy szomjas, inni sem adtak neki a hőségben,

ráadásul kiabáltak velük.

- mondta.

éheztették a gyerekeket egy budapesti napközis táborban, ráadásul a pénzüket is kicsalták tőlük Forrás: TV2 Tények

Egy másik édesanyát is megszólítottak a tévések, aki elárulta, hogy fél a táborvezetőtől, mert több szülőtársát is megfenyegette már, ezért azt kérte tőlük, takarják ki az arcát.

- tette hozzá.

Emellett a tábor buszsofőre játékokat és édességeket árult a gyerekeknek elképesztően magas, egyáltalán nem valós áron. A gyerekeknek tetszettek ezek,

a férfi gyakorlatilag kicsalta a zsebpénzüket.

Emellett a táboroztatók arról sem gondoskodtak, hogy állandóan legyen a gyerekekkel egy olyan felnőtt, aki tud rájuk figyelni. Hatvan gyerekre mindössze két felügyelő jutott az egyik szülő elmondása szerint. De még mindig nincs vége a tábor ellen felhozott panaszoknak. A szülők ugyanis még egy számlát sem kaptak arról, hogy kifizették a díjat. Négy évvel ezelőtt többen feljelentést tettek az üzemeltetők ellen, de semmi sem történt. Ma is működik a napközis tábor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!