Bajnai Gordonék adathalász cége törvénytelen eszközökkel próbálja befolyásolni a választókat

MÁRKI-ZAY Péter ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ FOTÓ KÉPKIVÁGÁS konferencia Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré polgármester politikus SZEMÉLY
Budapest, 2019. december 9. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján egy VI. kerületi étteremben 2019. december 9-én. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A nap folyamán kormánytagok, kormánytisztviselők és jobboldali újságírók is kaptak furcsa SMS-üzeneteket, feltételezhetően a baloldaltól. Erős a gyanú, hogy törvénytelen eszközökkel történt adatgyűjtés, illetve adatfelhasználás, vagyis a baloldal már semmitől sem riad vissza, ha a hatalom megkaparintásáról van szó. Emögött egy közismerten baloldali, offshore háttérrel rendelkező vállalat, a DatAdat állhat, amely legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Márki-Zay Pétert is finanszírozzák. A cég külföldre viszi magyar emberek adatait, az adathalász céggel kapcsolatban ez különösen súlyos és riasztó probléma.
Vágólapra másolva!

Bohár Dániel nemrég közösségi oldalán osztotta meg az üzenetet, amelyet a mai nap folyamán kapott:

Azonban nemcsak ő, hanem számos kormánytag, illetve kormánytisztviselő is kapott hasonló üzenetet. Mivel ők biztosan nem adták meg elérhetőségeiket a baloldalnak, ezért valószínűsíthető, hogy törvénytelen eszközökkel történt adatgyűjtés, illetve adatfelhasználás.

Becslések szerint összesen kétmillió ilyen és ehhez hasonló üzenetet küldött ki a baloldal; akad olyan is, aki több üzenetet is kapott.

Mindez nemcsak a lopott adatok és azok felhasználása miatt aggályos, hanem azért is, mert azt jelenti, hogy több tízmilliós tiltott kampányfinanszírozásról lehet szó, hiszen a kiküldött üzeneteket nem a pártok büdzséjéből fizetik, hanem minden valószínűség szerint a DatAdat állja a költségeket.

Budapest, 2019. december 9. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján egy VI. kerületi étteremben, 2019. december 9-én. MTI/Mohai Balázs Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az Index korábban beszámolt róla, hogy Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám adathalász céghálót épített ki, ezeknek lehet a tagja a DatAdat is, amely egy offshore-háttérrel rendelkező vállalat.

A DatAdat egyébként már bizonyítottan részt vett Márki-Zay Péter kampányának finanszírozásában, akkor 25-30 fő részére fizettek ki étkezést; a számlát utalással rendezték. Ez viszont Márki-Zay hivatalos kampánykörútja során történt, vagyis itt is felmerül a tiltott kampányfinanszírozás kérdése.

A DatAdat tulajdonosai között olyan emberek is feltűnnek, akik cégeiken keresztül a Panama-akták offshore-botrányhoz köthetők. A Datad.at nevű osztrák leányvállalatnál Ficsor Ádám tulajdonostársai közül az egyik Molnár István, aki részvényese és igazgatósági tagja is a cégnek. A férfi egyben a Sea Manager LTD magyarországi képviseletére jogosult személy is, ami egy Gibraltáron bejegyzett cég, amelynek tényleges tulajdonosa a Nimrod Nominees Limited nevű vállalat, amely viszont az adóparadicsomként elhíresült Belize-ben van bejegyezve - írta az Index.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!