Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviseletének vezetője a közleményben elmondta: a pont működtetésébe a szervezet beregszászi központjának munkatársain túl
helyi önkéntesek is bekapcsolódnak.
A helyi összefogásra jó példa, hogy a Magyarországról adományként érkező lisztből a helyi szerb pékségben sütik a friss kenyeret, amit aztán a menekülteknek tud kínálni a segélyszervezet. Gerevich János hozzátette: a segítőponton a kézzelfogható segítség mellett magyarul és ukránul is információval segítik az érkezőket, többek között arról, hogy a rászorulók
hogyan tudnak átmeneti szálláshelyet kapni Magyarországon.
Az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtést hirdetett humanitárius segélyprogramjának támogatására.
Él a segélyszervezet 1353-as adományvonala, melynek hívásával bárki 250 forinttal támogathatja a bajbajutottakat. A segélyszervezet pénzadományokat is fogad a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve az ott feltüntetett 11705008-20464565 számlaszámon is.