A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint az áldozat hajléktalanként élt és mentális problémái miatt gondnokság alatt állt. A kiszolgáltatott helyzetben lévő embert 2020 májusában a szabolcsi férfi rávette, hogy költözzön a házába.
Szállást ígért neki, aminek fejében az állatokat kellett ellátnia és elvégeznie az egyéb ház körüli munkákat.
Ugyanakkor szó sem volt arról, hogy a házba költözteti. A hajléktalan az istállóban aludt, munkaideje pedig hajnali öt órától este nyolc-kilenc óráig tartott. Emellett befogadója rendszeresen bántotta, megalázta, ha úgy gondolta, hogy nem jól végezi a munkát. Mindezért a hajléktalan csak némi ennivalót és cigarettát adott neki, a gondnokától havonta neki járó 20 300 forint családtámogatási pótlékot pedig elvette tőle. Ha az áldozat éhes volt, és ez gyakran megesett, elment a közeli népkonyhára.
2020 november 20-án a szabolcsi férfi elégedetlen volt a "rabszolgája" munkájval, ezért rátámadt. A földre vitte és megtaposta. Két nap múlva – mivel fájdalmai miatt az áldozat nem tudott dolgozni – a férfi megint rátámadt.
Többször fejen vágta, ütötte, rúgdosta a földön fekvő hajléktalant.
Aztán áldozatát autóba tette elvitte egy másik településre. Ott az egyik utcán kitette és magára hagyta. Az áldozat életveszélyesen megsérült a koponyáján és a mellkasán. A férfit elfogták és letartóztatták. Most életveszélyt okozva elkövetett kényszermunkával vádolják azt ügyészek. Azt javasolták, hogy ha beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, a bíróság ítélje tíz év fegyházbüntetésre. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.