A díler nyugdíjas anyja is beszállt a kokain bizniszbe
![bilincs, BRFK, rendőrség](https://cdn.origo.hu/2023/12/wqUXFhMQcu8-uYvaDfb_8TeFffmlrFFDNG-5itZqlKA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjMGExZWEyZTNlZjRjM2FiMWU0NzBjMjgwYzhlYzY3.webp)
A férfi 2018-ban került feltételesen szabadlábra. Ez után döntött úgy, hogy a már korábban szabadult anyjával és két másik emberrel kábítószert fognak beszerezni Hollandiából, amit majd itthon eladnak. Anya és fia autóval utazott Hollandiába, szlovák társuk pedig repülővel ment utánuk. Az ő segítségével szerezték be a kábítószert, amit a kocsiban rejtettek el. 2019. január 12-én tért haza Magyarországra a kocsival a 73 éves asszony. Egyenesen negyedik társuk óbudai otthonához hajtott, ahol már várta a fia és a szlovák bűntársuk.
Miközben a több kilónyi kokaint szedték ki a rejtekhelyükről a rendőrök lecsaptak rájuk és a kábítószert is lefoglalták.
A Fővárosi Törvényszék tavaly november 2-án hirdetett az ügyben ítéletet első fokon. Mind a négyüket bűnösnek találták.
A banda fejét, különös visszaesőként 22 év fegyházbüntetésre, a szintén különös visszaesőnek számító édesanyját 20 év fegyházbüntetésre ítélték. Két társuk pedig 16, illetve 12 év fegyházbüntetést kapott.
A döntés ellen az ügyészség és a védőik is fellebbeztek. Az ügyészség a napokban előterjesztett másodfokú indítványával az ügyészi fellebbezést fenntartotta, egyben kezdeményezte a védelmi fellebbezések elutasítását a Fővárosi Ítélőtáblánál. Mind a négy embert letartóztatták, így várják a végleges ítéletet.