Megint kiderült: a dollárbaloldal mindenáron fegyvereket akar szállítani Ukrajnába - videók

Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán háború kitörése óta támogatja a dollárbaloldal nemcsak a brüsszeli szankciókat, hanem az ukrajnai fegyverszállításokat is. Legutóbb Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke tett döbbenetes kijelentést a háborúval kapcsolatban. Az Európai Parlament szankciókat támogató határozatával összhangban Tordai Bence egy csütörtöki vitában világossá tette, hogy fegyverekkel kellene támogatni Kijevet. Döbbenetes, hogy Tordai abba a háborúba sodorná bele Magyarországot, amelynek már több száz kárpátaljai magyar áldozata van. A TV2 stábja részt vehetett az egyik katona temetésén Kárpátalján, akinek a testvére a frontról érkezett a búcsúztatóra.
Vágólapra másolva!

A dollárbaloldal rendre a magyar érdekekkel szemben cselekszik, és ahogyan csak tud, külföldi támogatói elvárásainak akar megfelelni. Azon túl, hogy támogatják a brüsszeli szankciókat, az ukrajnai fegyverszállítások mellett is nyíltan kiállnak. A baloldal a háború kitörése után szinte azonnal kifejezte háborúpártiságát, amikor azt mondta, hogy Magyarországnak hivatásos magyar katonákat és fegyvereket kell küldenie a háborúban álló Ukrajnába.

Tordai Bence nyíltan kimondta

fogalmazott csütörtökön Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke, aki a Scrutonban vitázott Dömötör Csabával, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárával.

A baloldali politikus megerősítette korábban már hangoztatott véleményét, miszerint itt az ideje, hogy Magyarország megkezdje a direkt fegyverszállításokat.

Hozzátette: mindezt azért szorgalmazza, hogy „ne kelljen szégyenkezni".

Márki-Zay is támogatja a fegyverszállításokat

Ahogyan arról korábban készítettünk egy összeállítást, a rezsicsökkentés eltörlésének terve mellett Márki-Zay Péter egyik kedvenc témája már tavaly márciusban is a háborúban álló Ukrajna magyar haderővel és fegyverekkel való támogatása.

Márki-Zay annak ellenére erőltette - és erőlteti még most is - a fegyveres támogatást, hogy az egyértelműen belesodorná Magyarországot a szomszédban zajló véres háborúba.

A kormányzati álláspont viszont egyértelműen az, hogy hazánknak ki kell maradnia a fegyveres konfliktusból: ez minden magyar ember érdeke.

Márki-Zay Péter

SZÁMOS ESETBEN TETT HATÁROZOTTAN HÁBORÚPÁRTI KIJELENTÉSEKET, NEM TÖRŐDVE AZZAL, HOGY UKRAJNA MAGYAR HADERŐVEL ÉS FEGYVEREKKEL VALÓ TÁMOGATÁSA BIZTOSAN BELESODORNÁ HAZÁNKAT A SZOMSZÉDBAN ZAJLÓ VÉRES HÁBORÚBA – AMI BELÁTHATATLAN KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRNA.

Márki-Zay súlyosan felelőtlen kijelentéseinek sora hosszú. A fegyverek és katonák küldéséről elsőként ő maga beszélt egy baloldali propagandacsatornán. Azt mondta, hogy kész fegyvereket és katonákat küldeni Ukrajnába:

Később az ATV-ben is erről beszélt:

A magyarok isszák meg a levét

Miközben pedig Brüsszel és a hazai baloldal olyan lépéseket sürget, amelyek nem a békéhez, hanem a háború eszkalációjához vezetnek, az Ukrajnában élő emberek szenvedik meg az elhúzódó konfliktust - köztük kiemelten a kárpátaljai magyarok, akikre szabályosan vadásznak a sorozók.

A Tények nemrég Kárpátalján készített riportot, ahol a helyi magyarok arról számoltak be, a háború borzalmai már őket is érintik.

A Tények stábja bejutott az egyik áldozat temetésére a kárpátaljai Szürtén, ahol a gyászoló hozzátartozók elmondták: az 1992-es születésű Bobik Román temetésére a halálát követő harmadik hónapban került csak sor.

A Tényeknek a kárpátaljaiak azt is elmondták, hogy rettegniük kell amiatt, hogy magyarok.

A TV2 hírműsorának egy másik riportjából pedig az derült ki, hogy még a mentőautókat is megállítják az ukrán katonák, hogy onnan ráncigálják ki a férfiakat, akiket a háborúba vinnének.

Márki-Zay oroszbarátnak nevezte a kárpátaljai magyarokat

Döbbenetes módon tavaly Márki-Zay Péter meggondolatlan kijelentéseket tett nemcsak az anyaországi, hanem a kárpátaljai magyarokra nézve is.

Kiszolgáltatta őket az ukrán nacionalisták haragjának, amikor oroszbarátnak nevezte a kárpátaljai magyarokat.

Korábban pedig azzal sodorta bajba nemcsak az odakint élő kisebbséget, de a magyarországiakat is, hogy minden alap nélkül kijelentette: Orbán Viktor egy személyben felelős az ukrajnai háborúért.

A baloldal álszent és támogatja a háborút

Az Origo korábban arról is írt, hogy Rónai Sándor DK-s európai parlamenti képviselő nagyon sajnálta, hogy Magyarország nem szállít fegyvert Ukrajnába, és ezen a véleményen volt a Momentum korábbi elnöke, Fekete-Győr András is.

A baloldal egyre egységesebb abban a kérdésben, hogy a fegyverszállítás lenne a hatékony segítség az ukránoknak.

A Gyurcsány vezette baloldalt úgy tűnik, nem érdekli, hogy Magyarország belesodródhat az orosz-ukrán háborúba.

A BALOLDALON HAZUG KIJELENTÉSEKBEN EDDIG SEM VOLT HIÁNY, ÁM A HÁBORÚS HELYZET KIÉLEZŐDÉSÉVEL EZEK EGYRE VESZÉLYESEBBEKKÉ VÁLNAK.

A magyarok békét akarnak

A magyarok 92 százaléka azonnal véget vetne az orosz–ukrán háborúnak, és tárgyalóasztalhoz ültetné az érintett feleket – ez derül ki a Századvég októberi közvélemény-kutatásából.

Forrás: Századvég
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!