Megszólalt az Erzsébet téren megkéselt fiú édesanyja

késelés, Erzsébet tér, pillangókés
Vágólapra másolva!
Az életétért küzd az a 18 éves fiú, akit múlt vasárnap késeltek meg Budapest belvárosában. Édesanyja azt mondta, hogy a fia hallja őt, amikor hozzá beszél, az állapota azonban romlott. A 18 éves Martint vasárnap hajnalban sebesítették meg életveszélyesen. A tettes után hajtóvadászat indult, majd még aznap, 17 óra után a X. kerületben fogták el a 18 éves K. Zsoltot.
Vágólapra másolva!

Az eddigi adatok szerint két, fiatalokból álló társaság találkozott éjszaka a belvárosban, ahol a későbbi sértett és az elkövető egy lány miatt előbb vitázott, majd összeverekedett. Eközben szúrt a pillangókésével K. Zsolt.

A mentősök sikeresen újraélesztették és bevitték az intenzív osztályra. A rendőrök azt mondták nekem, a történtekről van egy kamerafelvétel, amin nem látszik a tettes, aztán kiderült, egy másik felvétel is van. Ezt a borzalmat nem lehet eltussolni, bízom benne, hogy minden kiderüi.

- mondta a Borsnak a megszúrt fiatal édesanyja.

Ezzel a pillangókéssel szúrt az elkövető Forrás: Police.hu

A lap elérte a megkéselt fiú unokatestvérét aki aki szintén ott volt a támadáskor.

"Négyen buliztunk szombat éjszaka. Az egyik haverunknak, Kevinnek megtetszett K. Zsolt barátnője, ezért beszólogatott neki. A férfi ezt nehezményezte, ezért elővette a kését, Erik félreállt, Martin pedig a kés útjába került.

- mesélte az unokatestvér, aki a támadás óta folyamatosan bent van Martin mellett a kórházban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!