A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. február 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nippon Paper Industries Co., Ltd. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. február 6-án. A Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházással akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával. A japán vállalat vegyipari üzletága új üzemében hatvan új munkahely jön majd létre. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a legfrissebb fejleményekről tájékoztatva kiemelte, hogy már valamennyi mentőegység vagy Törökországban van, vagy az induláshoz készülődik.

Elsőként a Hunor nevű egység érkezett előző nap az országba, tagjai reggel óta segítik a földrengést követő kutatást az esetleges túlélők után.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alakulatával kiutazott öt baleseti sebész is szolgálatba állt az érintett térség egyetemi kórházában - tudatta.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is munkába léptek, az Életjel Mentőcsoport küldöttsége pedig este érkezik meg a katasztrófa sújtotta régióba. Emellett a Terrorelhárítási Központ tizenhat embere, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra fog kelni - tette hozzá.

Aláhúzta: összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.

Szijjártó Péter ezután arról is beszámolt, hogy két magyar futballcsapat, a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, ők a hét második felében utaznak haza.

Mint közölte, a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, s mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, maximum okmánypótlásra lesz majd szükség.

- mondta.

A miniszter hangsúlyozta: "Magyarország jelentős segítséget nyújt Törökországnak, a török nemzetnek ebben a nehéz időszakban".

"A 116 főből és 19 kutyából álló magyar kontingens tehát a mai napon este teljes egészében összeáll, és holnap már ezzel a teljes kapacitással végzik a mentési és egészségügyi ellátási munkálatokat" - összegzett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!