Hét magyar van jelenleg a földrengés sújtotta térségben Törökországban

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. február 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nippon Paper Industries Co., Ltd. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. február 6-án. A Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházással akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával. A japán vállalat vegyipari üzletága új üzemében hatvan új munkahely jön majd létre. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető friss tájékoztatásában közölte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a Hunor csapat 55 mentője és két mentőkutyája hétfő este két autóbusszal és négy kamionnal a legsúlyosabban érintett Hatay tartományba érkezett, ahol a munkálatokat reggel meg is kezdik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Soós Lajos

Aláhúzta: emellett a külügyminisztérium kapcsolatba lépett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, az Életjel Mentőcsoporttal és a Baptista Szeretetszolgálattal, amelyek a kormány összesen 40 millió forintos támogatásával 46 mentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán.

- fogalmazott.

- szögezte le.

Szijjártó Péter elmondta, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben. "Mindenki jól van, mindenkivel kapcsolatban vagyunk" - mondta. "Ha valakinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, azt kérem, hogy jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségünknek" - tette hozzá.

Közölte, a Győri ETO kézilabdacsapata előző nap isztambuli átszállással szerencsésen hazaérkezett. A Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is edzőtáborozik az országban, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország mellett Szíria is érintett a földrengésben, ahol a polgárháborús állapotok miatt az ellátás még nehezebb.

A kormány 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységét helyezze a térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, ahol a legtöbb a sérült és az ellátásra váró ember.
"Ott is, amit lehet, segítünk. Azokkal a keresztény közösségekkel pedig, akiknek korábban adtunk támogatást különböző akciókhoz, természetes felvettük a kapcsolatot" - emelte ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!