Nemzeti ünnep balkézről eladó!

M. Kovács Róbert, a Hír TV műsorvezetőjének véleménycikke.

A magyar nép történelme nem étlap, amelyről mindenki kiválogathatja, ami a kedvére való. A történelmünk szövet, amelyben az események szálai keresztezik egymást és azok festik rá a nemzeti színeket, akik igyekeznek befolyásolni a haza sorsát – a haza érdekében. Ez az, amit a globalista erők hazai kiszolgálói és fizetett ügynökei nem értenek. Erre tökéletes bizonyítékot szolgáltattak a magyar függetlenség legnagyobb ünnepén.

A magyarországi baloldal lassan 12 éve képtelen feldolgozni, hogy a választók nem kérnek belőlük. Ezért arra vetemedtek, hogy idegen erőkkel fogjanak össze, és ahogy azt egyes gondolkodóik meg is fogalmazták, ha kell, akár a népet lecserélve jussanak hatalomra.

Aztán eljön március 15-e, amikor mindenki, aki szívében hazafi, azt ünnepli, hogy a márciusi ifjak gyújtotta szikra nyomán fellángolt a magyar nép és vérét adta a függetlenségéért. Ez olyan eszme, amely mellett azok sem mehetnek el, akik egyébként akár a vérüket is átfestenék, csak hogy jobban hasonlítson az Európai Egyesült Államok kékjére, mint a magyar lobogó erőt szimbolizáló pirosára. De ilyenkor még a nemzetközi erők leggátlástalanabb ügynökei is igyekeznek eljátszani a hazafit.

Jó példát mutatott erre a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc. Kétségtelen, hogy talán már nem emlékszik mindenki arra, hogyan árusította ki az őszödi Böszme kormányon bűntársaival szinte a teljes nemzeti vagyont - a nemzetközi üzletfeleitől remélt busás jutalom reményében. De arra talán már talán többen emlékeznek, hogy amikor a választók szembesítették őt bűneivel Budapest utcáin, kardlapozó lovasrendőröket és gumilövedék-sortüzet vezényelt a forrongó magyarokra. Éppen úgy bánt a tüntetőkkel, ahogyan az 1948-as császári erők tették volna szívük szerint a márciusi ifjakkal.

Most pedig ez a despota előbújik felesége - államhatalmat véres kézzel kiszolgáló - nagyapjának zabrált családi villájából és előadja a forradalmárt. Eddig is tudtuk, hogy van bőr a képén, de most már azt is látjuk, hogy arcbőr-vastagsága egy öreg elefántbika talpáéval vetekszik.

A tanítvány sem kutya. Karácsony, a magas, barna férfi felemás erkölccsel és nullaszázalékos pártjával kiáll és kikiáltja a budapesti köztársaságot, kisajátítva a nemzet fővárosát az őt támogató, és meg is nevezett Soros-NGO-knak, méregzöld aktivistáknak és politikacsinálóvá előlépett érdekképviseleteknek. Persze ez valahol érthető. Nélkülük sehol sem lenne.

Sőt: ilyekor még a „függetlenobjektív" sajtó sem gúnyolódik annyit a nemzeti érzéseken, mint augusztus 20-án vagy október 23-án. Ők is felveszik a kokárdát, de persze aztán megírják, hogy a kormányfő azért megy az 1848-as hérosz, Petőfi Sándor szülőházához, hogy elbújjon az ő kérdéseik, kötekedésük elől. Ha ők lettek volna ott a Landerer nyomdában, a márciusi ifjak másolhatták volna kézzel a Nemzeti Dalt vagy ezek a kamunyomdászok kedvük és megbízóik érdekei szerint átírták volna a 12 pontot – persze közben követelve a sajtószabadságot.

A magyar szabadság kivívásának kezdetét nem így ünnepli az, aki büszke a magyarságára és komolyan veszi az '48-asok örökségét. Aki ezt az örökséget fontosnak tartja, az március 15-én arra ösztönzi hallgatóságát, hogy tegyük félre a pitiáner marakodást, álljunk vállt vállnak vetve és védjük meg hazánkat az idegen erőktől, amelyek hol karddal, hol önkényesen hozott törvényekkel fenyegetik nemzeti szuverenitásunkat. Pont mint Petőfi, aki komolyan vette a forradalom és szabadságharc eszméjét, aki félre tudta tenni a királyok felakasztásának vágyát, az arisztokratákkal szembeni ellenérzését, amikor szép magyar hazáját el akarták venni.

Mert vannak hősök és vannak árulók.

Csak meg kell hallgatni, ki, mit mond 1848-ról, és pontosan tudni lehet, ki a hős, és ki az áruló.

M. Kovács Róbert