2011. december 3-án a 21 éves Haraszti Géza eltűnt a Hajógyári-szigeten lévő Dokk klubból. Az ügyben nyomozás indult. A budapesti rendőrök arra jutottak, hogy
a szórakozóhely két biztonsági őre volt az, aki rátámadt a fiatal férfira, majd a Dunába dobták, amit az áldozat nem élt túl.
Egy neve elhallgatását kérő férfi az Origónak az eltűnés után egy évvel azt mondta, a férfit azért vitték ki a helyről, mert véletlenül nekiment az egyik biztonsági őrnek. A Dokk kub egyébként az azóta rendőri korrupció miatt elítélt Vizoviczki László tulajdonában volt nagyjából 40 másik fővárosi szórakozóhellyel együtt.
Haraszti Géza halálának ügye a Fővárosi Törvényszék elé került, amely 2016. április 20-án felmentette B. Ádámot és Z. Alfrédot a társtettesként elkövetett emberölés vádja alól,
mivel nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy valóban megölték a fiatalt.
Az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla is jogerősen helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen az áldozat édesanyja kezdeményezett perújítási eljárást arra hivatkozva, hogy jogi képviselőjüknél önként jelentkezett egy tanú, aki olyan körülményekről tud beszámolni, amely a két férfi bűnösségének megállapítását eredményezhetné. A fellebbviteli főügyészség perújítási nyomozást, és ennek keretében
a büntetésvégrehajtási intézetben büntetését töltő 24. számú tanú kihallgatását rendelte el.
E tanú kihallgatása alapján újabb tanúk kihallgatására is sor került. A beszerzett bizonyítékokat figyelembe véve a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte a perújítást.
A megismételt perújítási eljárás során a Fővárosi Törvényszék kihallgatta az említett tanút más tanúkkal együtt.
Az elsőfokú bíróság a 24. számú tanú vallomását számos lényeges kérdésben következetlennek és ellentmondásosnak találta még saját – a perújítási nyomozás során tett – vallomásához képest is. A tanú az ellentmondásokat igyekezett bagatellizálni, kitérő válaszokat adott, vagy pedig arra hivatkozott, hogy már nem emlékszik pontosan minden részletre. A törvényszék megítélése szerint az ellentmondásokat nem magyarázza meg a cselekmény óta eltelt idő. Ugyanis a 24. számú tanút először a cselekmény után 8 évvel hallgatták ki, és ahhoz képest csupán másfél év telt el a tárgyalási kihallgatásáig.
A bíróság úgy foglalt állást, hogy a vallomása nem hiteles,
állításait a tárgyaláson kihallgatott tanúk és a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok tételesen cáfolták, ezért arra nem lehetett tényállást alapítani. Mivel a tanú vallomása nem volt hiteles és bírói bizonyossággal nem támasztotta alá a vádlottak bűnösségét, a törvényszék elutasította a perújítást. A végzés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be arra hivatkozva, hogy a tanú vallomása a lényeges kérdések tekintetében következetes volt. Fellebbezését a fellebbviteli főügyészség fenntartotta és a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az őrök vád szerinti bűnösségének kimondását és velük szemben büntetés kiszabását indítványozta.
Az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le a perújítási eljárást. A végzésből kiderül, hogy a 24. számú tanú nyomozati és tárgyaláson tett vallomásai között milyen ellentmondások feszülnek, amelyeket a tanú kihallgatásával, szembesítésekkel sem lehetett feloldani.
Helyesen állapította meg, hogy a tanú önmagának is ellentmondó vallomásrészleteit a rendelkezésre álló bizonyítékok egyértelműen cáfolták, melyekre valóban nem lehetett elfogadható magyarázat a tanú kihallgatásai között eltelt másfél éves időtartam.
Összességében az ítélőtábla is egyetértett az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a 24. tanú vallomása nem volt hiteles, az egyéb bizonyítékokkal együtt értékelve nem volt alkalmas a jogerős ítéletben rögzítettől eltérő tényállás és az alapján az őrök büntetőjogi felelősségének megállapítására.