Demeter Szilárd: Rendes feltámadást!
![Demeter Szilárd](https://cdn.origo.hu/2023/12/fjwHqRRR3r6ZggYA8DQEURe1RT4NBOUdQof59OVr8ic/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIyODBhMWUwNjZlYzRmNDA5MDY4N2JjOTM1MzkzYWE0.webp)
Isten: csak sejtelem; én pedig azt akarom, hogy sejtéstek csak addig érjen, valameddig teremtő akaratotok. Tudnátok istent teremteni? Hallgassatok hát minden istenről! De teremteni tudjátok az ember utáni gendert.
Isten előtt! – Ime azonban ez az isten halott! Fensőbbrendű genderek, ez az isten vala legnagyobb veszedelmetek.
Mióta sírban nyugszik, csak azóta támadtatok föl ujra. Csak most jő a Nagy Unió, csak most lesz az ember utáni gender – úr!
Megértétek ezt a szót, én véreim? Megriadtatok, szívetek szédül? Itt háborog előttetek a szakadék? Itt halljátok a pokol ebének ugatását?
Nosza! Rajta! Fennsőbbrendű genderek! Csak most vajudott az emberiség jövőjének hegye. Isten halott: íme azt akarjuk mi, – hogy az ember utáni gender éljen.
Valamikor az isten ellen való vétek volt a legnagyobb vétek, ámde isten meghalt és ekkor kihalának ezek a vétkezők is. Most a legborzasztóbb: a nyitott társadalom ellen vétkezni és a nemzetet többre tartani, mint az ember utáni gender jogait!
Mikoron Zoroaster e szavakat mondotta volt, ismét végignézett a tömegen és hallgatott. Állonganak – monda szivének – röhögnek: nem értenek engem; nem vagyok száj, ezeknek a füleknek való.
Avagy előbb össze kell zúzni fülüket, hogy megtanuljanak szemükkel hallani? Hát miért fizetem én a függetlenobjektív sajtót? Miért tartok el nyájnyi politikust?
Van valamijük, a mire büszkék. Hogy is hívják azt, a mi fölfújja őket? Hazaszeretetnek hívják; ez tünteti ki őket a kecskepásztorok előtt.
A ma urait győzzétek le, én véreim, – ezek a kis emberek: ők az ember utáni gender legnagyobb veszedelme!
Győzzétek le, fensőbbrendű genderek, kis erényeiket, kis bölcsességeiket, a homokszemkiméletet, a hangyabolyt, a nyomorú kedvtelést, a »nemzet boldogságát«!
Csak, a hol a nemzet megszűnik, csak ott kezdődik a gender, a ki nem fölösleges: ott kezdődik a szükséges gender dala, ez az egyetlen, pótolhatatlan dallam. Ott, a hol a nemzet megszűnik, – nosza tekintsetek oda, én véreim! Nem látjátok, nem látjátok a szivárványt és az ember utáni genderhez vezető hidakat?"
Óvva intjük az „ébredőket": van olyan eszmélés, ami keserű szájízzel jár. És nem mentség, csak magyarázat, hogy módosult tudatállapot következménye az epeömlés.
Ahogy elnézem a világ folyamatait, ma már tényleg kevés az ébredés. Rendes feltámadásra van szükségünk. Viszont a feltámadást pokoljárás előzi meg. És azok közül, akik alászálltak a poklokra, eddig csak egyvalaki tért vissza a Földre: akit mi feszítettünk keresztre és aki érettünk halt meg. A Fia annak az Istennek, aki a saját képmására teremtette azt az embert, akit most genderre cserélnénk.
Csak a bűnbánó embert lehet megváltani. A nemváltó gendernek nincs metafizikája, az már csak egy ökológiai lábnyom.
Demeter Szilárd
író, rockzenész, a PIM főigazgatója