Háborús hangulat van a brüsszeli vezetők között, a többség támogatja a fokozott fegyverszállításokat

CAVUSOGLU, Mevlüt; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. január 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. január 31-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Háborús hangulat uralkodik az Európai Unióban, a tagállamok döntő többsége még több pénzért, még gyorsabban, még több fegyvert szállítana Ukrajnának, miközben a békepárti szereplők súlyos támadás alatt állnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján először is közölte, hogy a harcok sújtotta Szudánból újabb magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni, aki a házastársával együtt már biztonságban van Etiópiában, ahol a magyar nagykövetség munkatársai segítik őket.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az előző éjszaka közepe óta nem sikerült kapcsolatba lépni a Kartúmban tartózkodó további öt magyarral az internet- és telefonszolgáltatás összeomlása miatt, de amennyiben lesznek fejlemények, a tárca azonnal tájékoztatni fog.

A luxembourgi tanácsülésről beszámolva kiemelte, hogy az ismét "önhibáztatással" kezdődött, többen úgy vélték, hogy az EU még mindig nem tett eleget Ukrajna támogatásáért.

mondta.

"Ez a háborús hangulat itt magában foglalja azt is, hogy a békepártiak, a béke mellett szót emelők továbbra is súlyos politikai és verbális támadások alatt állnak, legyen szó itt jelen lévő, vagy éppen itt nem jelen lévő országokról, amelyek folyamatosan a béke mellett érvelnek" - tette hozzá.

Szijjártó Péter érintette az ukrán gabonaexport témáját is, emlékeztetve, hogy a kormány beleegyezett az úgynevezett szolidaritási útvonalak kialakításába a globális élelmezési válság enyhítése érdekében, viszont a valóság másként alakult.

"Az Ukrajnából szállított gabona és élelmiszeripari termékek nagy többsége megállt Közép-Európában, megállt az Ukrajnával szomszédos országokban, és nyilvánvaló, hogy nem ez volt a megállapodás" - mutatott rá.

"Az Európai Bizottságnak kutyakötelessége lenne, illetve lett volna ezt a helyzetet azonnal kijavítani, s világossá tenni, hogy az Európai Unió és Ukrajna közti megállapodás a tranzitszállításokra vonatkozik" - szögezte le.

Aláhúzta: Magyarország az eredeti elképzeléshez tartja magát akkor, amikor világossá teszi, hogy bár a tranzitszállítmányokat átengedi, a közvetlen importot betiltja, mivel ez rendkívüli nehézségeket okoz a hazai termelőknek, akiknek jóval szigorúbb EU-s előírásoknak kell megfelelniük.

A miniszter ezután sérelmezte, hogy még mindig "komoly elhatározás" van arra vonatkozólag, hogy a közösség az orosz nukleáris szektort is szankciók alá vonja, márpedig hazánk már jelenleg is súlyosan megfizeti a háború árát az energiaellátás tekintetében.

Erre példaként hozta fel, hogy Magyarország két irányból tud kőolajat vásárolni, Horvátországon és Ukrajnán keresztül, s mindkét útvonalon jelentősen megemelték a tranzitdíjakat, előbbi esetén a piaci átlag ötszörösét kérik a szállításért, utóbbi esetében pedig a korábbi háromszorosára nőtt a költség.

- figyelmeztetett.

Kiemelte, hogy Magyarországnak a következő évtized elejére 2400 megawattnyi újabb energiaforrásra van szüksége, amit környezetbarát módon, olcsón kizárólag nukleáris reaktorokkal lehet biztosítani.

"Ha a Paks II. beruházást lehetetlenné teszik, akkor ellehetetlenítik azt, hogy Magyarország a gazdaság működtetéséhez és az emberek ellátásához szükséges villamos energiát a következő évtized elejére elő tudja állítani" - jelentette ki.

Valamint leszögezte, hogy a paksi beruházásról szóló szerződést már több mint kilenc éve kötötték, és azt Brüsszel is jóváhagyta.

Végül hangsúlyozta, hogy Magyarország a kulcsfontosságú nemzeti érdekeit védve semmilyen módon nem fog beleegyezni semmilyen nukleáris szankcióba, még kisebb léptékű korlátozásokba sem, ugyanis ez olyan helyzetet teremtene, amelyet egyesek szerinte kihasználnának.

Ennek kapcsán felemlegette a "túlteljesítés jelenségét", és kiemelte, hogy ugyan nincsenek nukleáris szankciók érvényben, a német kormány így sem engedélyezi a Siemes Energy számára a paksi irányítástechnika leszállítását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!