Százezres értékben vásárolt egy talált kártyával egy férfi
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/JCMBshW1fCuzZQz8L6ZtHsManCdpDEcb-maNQoXT7Rs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4Mjg2NjM1N2YyMzQxNWY4NTE1MTg2YTUyMGEyNzA4.webp)
Egy szolnoki lakása lépcsőházában hagyta el a SZÉP-kártyáját április 13-án délelőtt. Mivel két nap múlva sem találta, elment a bankba segtíséget kérni. Ott tudta meg, hogy
Szolnokon április 13-án 602 045 forint értékben vásároltak vele több helyen.
A szolnoki rendőrségen nyomozni kezdtek az ügyben. Kiderült, hogy
egy 23 éves szolnoki férfi találta meg a kártyát, majd a helyi piacon vásárolt vele az élettársával együtt.
Először csak kisebb dolgokat vettek, de amikor a blokkon látták, hogy több százezer forint van még rajta, a férfi vérszemet kapott és a 41 éves apjával együtt költekezni kezdett. Húsféléket, befőtteket, mosószereket, alkoholt és élelmiszereket vettek, de olyan sokat, hogy taxit kellett hívniuk, hogy haza tudják vinni a több százezer forint értékű árut. Otthon megosztoztak a "zsákmányon". A rendőrök csalás miatt hallgatták ki a férfit, élettársát és apját is, akik mind beismerő vallomást tettek.