A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Rokona cége nevében vásárolgatott egy budapesti férfi, de semmit sem fizetett ki

Vágólapra másolva!
Egy budapesti férfi az unokatestvére cégének nevében megrendelt két húsfeldolgozótól több millió forint értékű húskészítményt, amit nem fizetett ki. Ezen felül egy kocsit is vett a rokona cégének nevében.
Vágólapra másolva!

A férfi megszerezte az unokatestvére cégének a bélyegzőjét, majd a cég ügyvezetőjének kiadva magát 2020 márciusában egy mélykúti, októberben pedig egy keceli céggel húskészítményekre vonatkozó szállítási szerződést kötött.

A szerződések alapján Mélykútról majdnem negyedmillió, a keceli cégtől pedig 3 nap alatt több mint 9 500 ezer forint értékben rendelt árut, amit a megadott budapesti címen át is vett.

A megrendeléseket nem fizette ki, nem is tudta volna, mivel a cég számlájához nem fért hozzá.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezen felül októberben úgy vett meg egy autót, hogy az adásvételi szerződésen az unokatestvére cégét írta be vevőnek.

Az ügyvezető helyett a szerződéseket aláírta, majd a cég nevében bejelentette a vásárlást a hatóságoknál. A férfi a megrendelések között már felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték csalás miatt, ez azonban nem tartotta vissza. Az ügyészség többek között csalással vádolja a férfit, és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!