A ház egyik kamerájának felvételén jól látható, hogy nagyon gyorsan haladt, nem fékezett, ezért pillanatok alatt átszakította a kerítést a kocsi. A másik kamera pedig azt rögzítette,
ahogy az udvaron álló autóba belecsapódott.
Az ütközés erejétől a balesetet okozó sofőr autója felrepült és a levegőben megpördült, a parkoló kocsi pedig a bozótba gurult a lendülettől. A lakók és a szomszédok is odaszaladtak. Mint kiderült, a férfi jogosítvány nélkül ült volán mögé, és az egyik rokona adta oda neki az autóját, amelyben a baleset pillanatában a férfi 3 éves kislánya is vele volt.
A lány életét a gyerekülés mentette meg.
Miután a helyiek kiemelték a gyereket és a mentőkre vártak, az apja el akart menekülni. Megpróbálta beindítani a kocsit, de nem sikerült. A kislányt fejsérüléssel vitték kórházba.
A férfinek viszont semmi baja nem esett. Bár összeesett, amikor kiszállt, de csak amiatt, mert nagyon részeg volt.