Menczer Tamás: A szlovák külügyminiszter hisz a fegyverszállításokban, de a harctéren csak halál van

MENCZER Tamás
Budapest, 2023. május 16. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a Szlovákiában történt buszbalesetről a minisztériumban 2023. május 16-án. A balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek - közölte az államtitkár. A busz egy kamionnal ütközött össze az előző napon a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A szlovák külügyminiszter hisz a fegyverszállításokban, és igaza is lenne, ha ennek a konfliktusnak lenne megoldása a harctéren, de nincs - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn.
Vágólapra másolva!

A harctéren csak halál van, megoldás nincs. Éppen ezért a fegyverek helyett most már a békéről kellene dönteni - fogalmazott Menczer Tamás.

Az igaz, hogy ezt a döntést Moszkvában is meg kell hozni. Meg Washingtonban is. Brüsszel majd követi az utóbbit - tette hozzá.

Leszögezte: a magyar kormány álláspontja változatlan, Ukrajnába nem fegyvereket, hanem békét kell vinni.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Menczer Tamás vasárnap a Facebook-oldalán felvetette: ha a következő négy évben nem lesz háború, miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni.

Ugyanis az EU-s külügyminiszterek a legutóbbi tanácskozáson azt a javaslatot vitatták meg, amely szerint a következő négy évben évente ötmilliárd eurót kellene költeni arra, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat finanszírozzák

- fűzte hozzá.

Miroslav Wlachovsky szlovák külügyminiszter korábban többek között azt írta a közösségi médiában: "a háború akár holnap befejeződhet. Nem az EU a probléma, hanem Oroszország az". Később arról írt: reméli egyértelmű, ki az agresszor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!