Magyarország meghosszabbítja együttműködését az ENSZ Gyermekalapjával

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. május 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 31-én. Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai cég, amely mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Magyarország egy évvel meghosszabbítja az Ukrajnából menekült gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködési megállapodását az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), miután a háborúnak a kiskorúak a legfőbb áldozatai - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Vágólapra másolva!

Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatójával folytatott megbeszélése után közölte, hogy a harcokban a gyerekek szenvednek leginkább, pillanatok alatt megsemmisül a jövőjük, elveszítik a szüleiket, a hazájukat, rommá lövik az országukat.

- fogalmazott, és aláhúzta, hogy minél tovább tart a háború, annál több gyerek válik annak áldozatává.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: MTI/Kovács Attila

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ezért is kötött tavaly Magyarország az UNICEF-fel megállapodást, amelynek keretében

minden létező támogatást megadnak a szomszédos Ukrajnából érkező menekült kiskorúaknak, hogy hozzáférjenek az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, illetve ezáltal valamiféle esélyük legyen a jövőben.

Rámutatott, hogy például hazánkban mintegy 1300 iskola és óvoda fogadott be ukrajnai gyerekeket.

- mondta.

A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy ezen együttműködés nem tavaly kezdődött, hanem nyolc éve, amikor az ENSZ Gyermekalapja Magyarországra költöztette globális szolgáltatóközpontját, ahol mára már 400 ember dolgozik, és tárgyalni fognak az újabb bővítés lehetőségéről.

"A gyermekek védelme nagyon fontos feladat, mondhatnám, hogy az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb feladat, s az UNICEF és Magyarország közötti együttműködés szoros marad" - összegzett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!