Így adták el magukat a korrupt magyar dollárbaloldaliak és brüsszeli szövetségeseik

KARÁCSONY Gergely; DOBREV Klára; MÁRKI-ZAY Péter; FEKETE-GYŐR András; JAKAB Péter
Budapest, 2021. október 23. Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje (k), valamint a korábbi miniszterelnök-jelöltek: Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP, j2), Dobrev Klára (j), Jakab Péter (b2, Jobbik) és Fekete-Győr András (b, Momentum) az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Még annál is több pénz érkezhetett Amerikából a dollárbaloldalnak, mint amennyiről eddig tudtunk, derült ki Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzéséből. A Fidesz frakcióvezetője kérte az újabb információkat tartalmazó dokumentumok titkosításának feloldását, mert, mint fogalmazott, „az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó". Újabb bizonyítékok láthatnak napvilágot arról, hogy a baloldal a magyar érdekeket elárulva – jó pénzért – külföldi érdekek szolgálatába állt. Közben fokozódik a brüsszeli baloldali korrupciós botrány is, egyre szélesedik az érintettek köre. A magyar baloldal ebben is érintett lehet. Jól látható: a pénzéhes baloldal dollár- vagy eurómilliókért bármit elárul.
Vágólapra másolva!

Új fejlemények láttak napvilágot a dollárbaloldal ügyében a nemzetbiztonsági bizottság pénteki ülésén - erről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője írt közösségi oldalán. Mint hangsúlyozta,

a magyar választások befolyásolására több pénz érkezett külföldről, mint eddig gondolták, és egyre inkább tisztul a kép a hazai baloldali és liberális szereplőket illetően is.

Kocsis Máté hozzátette, hogy mivel a pénteken megismert jelentés 2052. december 31-ig került szabályszerűen titkosításra, ezért a részletekről nem adhat tájékoztatást, de kezdeményezte a titkosítás feloldását, mert

az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó, amelyről minden magyarnak joga van tudni.

A jelentés titkosításának feloldása után tehát újabb részletekre derülhet fény a dollárbaloldal botrányában. Mint ismert, a baloldal kampányfinanszírozási botrányát Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelölt robbantotta ki, amikor elszólta magát arról, hogy az országgyűlési kampányban rengeteg pénzt kaptak az Egyesült Államokból.

Az Egyesült Államokból érkeztek milliárdok a baloldal kampányához Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Először 1,8 milliárd forintnyi dollárról volt szó, majd kiderült, hogy ez az összeg 3 milliárdra is rúg, Kocsis Máté pénteki bejegyzése alapján pedig még ennél is több amerikai pénzt használhatott fel a baloldal.

Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a guruló dollárok nem jótékonyságból érkeztek: külföldi pénzek külföldi érdekeket szolgálnak.e

A magyarországi dollárbaloldalnál nem különb a brüsszeli baloldal sem

Mindeközben újabb és újabb részletek látnak napvilágot az Európai Parlament botrányáról. Ahogy arról az Origo is folyamatosan tudósít, egyre többeket érint a brüsszeli korrupció.

Az Eva Kaili szocialista EP-alelnök nevével fémjelzett ügyben először az derült ki, hogy Kaili és társai Katar érdekében dolgoztak, cserébe pedig rengeteg pénzt kaptak, aztán az is, hogy a marokkói titkosszolgálat is alkalmazta őket. A hatóságok számos házkutatást tartottak, több millió eurónyi készpénzt és ajándékokat foglaltak le, Eva Kaili azóta is börtönben van. A hatóságok szerint ugyanis nem védekezhet szabadlábon, mert fennáll a gyanúja annak, hogy bizonyítékokat próbálna meg eltüntetni.

Eva Kaili, az EP szocialista alelnöke nem csak politikusoktól, hanem multinacionális vállalatoktól is fogadhatott el pénzt Forrás: Bama

Brüsszelben tehát

a magyarországi dollárbaloldalhoz hasonlóan, brüsszeli baloldali politikusok rengeteg pénzt kaptak külföldi államoktól azért cserébe, hogy az érdekeiket képviseljék.

A legújabb fejlemény, hogy hivatalos forrásokra hivatkozva több lap is arról számolt be, hogy Kaili nemcsak Marokkótól és Katartól, hanem multinacionális vállalatoktól is elfogadott kenőpénzt politikai befolyásolásért és „ügyintézésért" cserébe.

A legfrissebb információk egyik megdöbbentő részlete, hogy

A brüsszeli ügyészség a napokban vizsgálatot indított az Ashton Kutcher és Demi Moore hollywoodi színészek tulajdonában lévő Thorn technológiai vállalat brüsszeli tevékenységével kapcsolatban.

A gyanú szerint ugyanis a cég egy leendő európai közbeszerzés megnyerése érdekében a törvénytelen eszközöktől sem riadt vissza, és több baloldali európai politikust, köztük Eva Kailit is megvesztegette.

A dollárbaloldal a brüsszeli botrányba is belekeveredett

A brüsszeli korrupciós ügy aktáiba nem láthatunk bele, így nehéz pontosan megjósolni, hogy a szálak pontosan merre vezetnek – nyilatkozta az Origónak Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Mint mondta, a magyar baloldal érintettsége az ügyben logikusnak tűnhet: nemcsak párttársa a DK-nak és az MSZP-nek Eva Kaili, de elvtelenségüket, pénzéhségüket és megvehetőségüket már számos alkalommal bizonyították az elmúlt években.

Ráadásul egyre több bizonyíték mutatja azt, hogy a Gyurcsány-féle baloldal politikusai, DK-s és MSZP-s képviselők jó viszonyt ápoltak Kailivel.

Eva Kaili és Gurmai Zita Forrás: Origo

Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára mellett az MSZP-s Gurmai Zita és Ujhelyi István is jó viszonyban lehet a letartóztatott korrupt alelnökkel.

Kaili mellett Ujhelyi István egy rendezvényen Forrás: Origo

Ráadásul a napokban döbbenetes új információkra bukkant az Origo a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban, ugyanis

Az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) egyik emberi jogi jelentése alapján joggal feltételezhető, hogy akik megszavazták, érintettek a brüsszeli korrupcióban. Márpedig köztük van szinte az összes magyar baloldali EP-képviselő, köztük Gyurcsányné, Cseh Katalin és a jobbikos Gyöngyösi Márton is.

A Manu Pineda képviselő nevéhez köthető, emberi jogi vonatkozású jelentésben Marokkó és Katar egyaránt pozitívan szerepelnek, ráadásul a jelentésből nem derül ki egyértelműen, hogy vajon miért támogatta ilyen erőteljesen a szocialista és a liberális Renew frakciók tagjainak többsége a kuvaiti és katari állampolgárok vízummentességét.

A botrány tehát egyre nagyobb mind a magyarországi dollárbaloldal, mind a brüsszeli baloldal ügyében, sorra esnek ki a csontvázak a szekrényből. Ami azonban bárki számára egyre nyilvánvalóbb lehet: a baloldal elég pénzért bárkit és bármit elárul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!