Holoda Attila, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter korábbi energiaügyi tanácsadója a napokban azt ajánlotta, hogy rezsicsökkentés helyett, vegyenek vastagabb zoknit és melegítőt az emberek, most pedig arról beszélt Varga Zoltán vörösbáró 24.hu nevű propagandalapjának, hogy a lakosság úgy spóroljon, hogy húzódjon össze egy szobába.
"(...) akkor összehúzódunk egy nagyobb szobába, mert az spórolás, a spórolás meg a fogyasztás, tudatos fogyasztáscsökkentés közötti különbséget, én folyamatosan ezt szeretném az embereknek magyarázni és önkormányzatoknak...
– mondta megdöbbentő módon Holoda.
Majd később hozzátette, hogy
az önkormányzatok is hajlamosak voltak ugye legdrasztikusabb eszközhöz nyúlni ... tehát ne ahhoz nyúljon hozzá az (önkormányzati – szerk.) ember, mint az egyszeri, lakossági fogyasztó, hogy akkor gyerekek összehúzódunk egy szobába, a kisszobát meg kizártuk
Korábban ahogyan arról beszámoltunk, Holoda Attila azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azt mondta, a rezsicsökkentés helyett vegyenek vastagabb zoknit. az emberek ,Akkor így fogalmazott:
... állami beavatkozásnak feltüntetett dolog (rezsicsökkentés – szerk.) az egyrészt igazságtalan, mert ugye mindenkinek ugyanazt a mértékű kedvezményt adja. (...) Talán ez az egyetlen, ahol úgy tudunk lépni, hogy nem okoz majd anyagi megterhelést, mert fölveszünk majd egy másik melegítő felsőt, fölveszünk majd egy vastagabb zoknit, éppúgy, mint a skandináv országok...ott 18-19 fok van a házakban...
Brüsszel javaslatai és kívánalmai szerint el kellene törölni a magyar családokat védő magyar kormányprogramot. A rezsicsökkentéssel hatalmas összegeket spórolnak a magyar lakosok. Nemhiába, hogy a baloldal a kezdetektől fogva a rezsicsökkentés ellene van.
Mi sem bizonyítja ezt jobban az, hogy az elmúlt évek során számos abszurd javaslattal jöttek elő.
Márki-Zay már 2020 őszén a Gellért Szállóban tartott előadásában támadta a rezsicsökkentést:
Micsoda ostobaság volt annak idején így rezsit csökkenteni! Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni. Át kell térni megújulókra. Persze, lehet rezsit csökkenteni.
Márki-Zay Péter, és egyébként a teljes dollárbaloldal szerint a rezsicsökkentés fenntarthatatlan.
"A Fidesz rezsicsökkentése fenntarthatatlan. Amikor a világpiaci árak alacsonyabbak voltak, mint a befagyasztott rezsi, akkor a különbözetet nem adták oda a fogyasztóknak. Most, amikor a piaci árak magasabbak, akkor a különbözetet a magyar állampolgárok fogják megfizetni, hiszen a kormány veszteségessé teszi azokat a közműcégeket, amelyeket adófizetők pénzéből kell majd megmenteni – ezt tették a víziközmű-cégekkel is. A valódi rezsicsökkentés a meg nem termelt, el nem fogyasztott energia, amely fenntartható, és nem terheli az adófizetőket sem" - szögezte le korábban a bukott baloldali miniszterelnök-jelölt.
Márki-Zay Péter úgy véli az a baj a rezsicsökkentéssel, hogy nagyon könnyű megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni. A hódmezővásárhelyi polgármester még 2021 októberében azt mondta, hogy
az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni. (...) A rezsicsökkentés kivezetéséről se beszélünk, hiszen egyszer megadta ezt az Orbán-kormány valakinek, akkor ebből nagyon nehéz kimászni. De ennek iszonyatosan tovagyűrűző káros hatása van a környezetvédelemre is. Az igazságosság szempontjából is. (...) Éppen, hogy az árakon keresztül tudunk ösztönzőket képviselni.
– Nyilvánvalóan az Európai Unióban sehol máshol nincs sem rezsicsökkentés, sem hatósági benzinár és mégis boldogabb, fejlődőbb, gazdagabb országok. Tehát a mi modellünk az az Európai Unió. De ezeket az intézkedéseket – azt is elmondtam már – nem lehet úgy kivezetni, pontosan a lakossági elégedetlenség miatt. Tehát ezt nem lehet egyik lépésről, egyik napról a másikra megszüntetni – mondta egyik bejelentkezésében a baloldali politikus.
Márki-Zay szerint az energiatakarékosságra magasabb árakkal lehet ösztönözni a lakosságot
A bukott baloldali politikus arról is beszélt , hogy
tehát ahhoz, hogy fenntarthatóvá alakítsuk a gazdaságot, ahhoz igenis érezni kell az energiaár-növekedést és azokat az externáliákat, amiket ráterhelünk a fogyasztókra. (...) A végén mindent a fogyasztó fizet, olyan nincs, hogy nem a fogyasztó fizeti meg, hogy nem az ember fizeti meg.
GYURCSÁNY FERENC BUKOTT MINISZTERELNÖK SZERINT A REZSICSÖKKENTÉS NEM MŰKÖDIK EGY JÓL MŰKÖDŐ GAZDASÁGBAN, MERT NINCS MÖGÖTTE HASZON.
2014 márciusában Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy
Gyurcsány szerint Orbán Viktornak olyan szavakat kellene megtanulnia, mint az együttműködés, partnerség és dialógus.
Még háromszor rezsit csökkentenek, aztán ők fognak fizetni, hogy hajlandók legyünk fűteni. Lehet tapsikolni, hogy letörünk minden hasznot, de akkor a végén éhen halunk, mert egy jól működő gazdaságban kell a haszon.
Gyurcsányhoz hasonlóan nyilatkozott 2022. április 20-án Dávid Ferenc, Gyurcsány-párti képviselő.
A rezsicsökkentés kérdése, ez így tarthatatlanná válik, és egyre inkább tarthatatlanabbá fog válni, ahogy késlekednek az európai uniós pénzek.
A momentumos Tompos Márton szerint a rezsicsökkentés mellőzött minden piaci logikát. 2021 szeptemberében azt hangsúlyozta, hogy
a rezsicsökkentés egy politikai termék volt, ami a szocialista időket idézte és teljesen mellőzött minden piaci logikát. (...) Rezsicsökkentés helyett mi évi 100 ezer lakás energetikai korszerűsítését tűztük ki célul.
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője úgy fogalmazott korábban, hogy rá lehet engedni a tényleges piaci árakat a lakosságra jelentős fűtéskorszerűsítési és szigetelési programok után, ugyanis a nap végén ugyanannyi a rezsiszámla, mert kevesebb fogyasztást magasabb egységáron fizetnek. 2018-ban úgy vélekedett, hogy a rezsicsökkentési program „nemhogy nem segített, de mostanra egyértelmű, hogy ártott a magyar háztartások jövedelmi, vagyoni helyzetének, többet fizetünk egyszerűen a rezsiért, mintha ez a híres rezsicsökkentés nem lett volna", majd 2020-ban kijelentette, hogy arra van szükség, hogy a fogyasztást korlátozzuk, a fogyasztás csökkentéséhez járuljunk hozzá".
A legmesszebb talán a jelenleg már Gyurcsány-párti Kocsis-Cake Olivio ment, aki egész egyszerűen azt mondta, hogy el kell zárni az orosz gázt.
KOCSIS-CAKE OLIVIO 2022 ELEJÉN AMELLETT ÉRVELT, HOGY „ZÁRJUK EL AZ OROSZ GÁZ- ÉS OLAJCSAPOT", AMIVEL A MAGYAR CSALÁDOKNAK IS OLYAN, AKÁR ÖTVEN-SZÁZALÉKOS ENERGIAÁR-EMELKEDÉSSEL KELLENE SZEMBENÉZNIÜK, MINT A NYUGAT-EURÓPAI HÁZTARTÁSOKNAK.