„Jelenleg elképzelhetetlen, hogy Ukrajna az EU tagja legyen" – jelentette ki Juraj Blanar.
A szlovák külügyminiszter a szlovák Standard című lapnak adott nyilatkozatában azt mondta: jelenleg nem tudja elképzelni, hogy Ukrajna az EU tagjává váljon - írta meg a Mandiner.
„Nos, a jelenlegi helyzetben nem tudom elképzelni. Én magam is kíváncsi vagyok, hogy például Ursula von der Leyen asszony miként igazolná a tagságról és az arról szóló javaslatot, hogy kezdjünk csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, és miként válaszolna arra a kérdésre, hogy hogyan tudunk egy háborúban álló országgal tárgyalásokat kezdeni" – mondta a szlovák külügyminiszter, hozzátéve, hogy véleménye szerint Ukrajna uniós tagsága most
nagyon-nagyon távolinak tűnik.
Juraj Blanar ugyanakkor leszögezte: Ukrajnának lehetőséget kell adni a jövőben az EU-hoz való csatlakozásra, de csakis ugyazon feltételek mentén, amelyeket más országoktól, köztük például Moldovától, Georgiától vagy a balkáni országoktól elvárnak.