Brutális időjárás lesz a héten

Debrecen, szél, havas eső, hó
Debrecen, 2021. január 25. Esernyőjét fogja egy nő Debrecenben, az erős széllel kísért havas esőben 2021. január 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Hétfő
Fátyolfelhők mellett napos idő várható, csak estétől vastagszik a felhőzet. Nem lesz csapadék. Reggel -5, délután +5 fok körül alakul a hőmérséklet. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül.

Kedd
Reggelig szórványosan várható vegyes halmazállapotú csapadék. Napközben északnyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap. Délután futó záporok fordulhatnak elő. Az északnyugati szél megerősödik. 5 és 12 fok közé enyhül az idő.

Szerda
Erősen felhős lesz az ég, reggelre foltokban sűrű ködfoltok képződnek. Az ország északkeleti felén többfelé, máshol elszórtan alakul ki záporeső. Eleinte a DNy-i, majd az ÉNy-i szél erősödik meg. 10 fok körüli enyheség lesz.

Csütörtök
Változóan felhős időre van kilátás többórás napsütéssel. Esetleg elszórtan fordulhat elő zápor. Viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. Marad a 10 fok körüli maximum.

Péntek
Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és estétől záporesők fordulnak elő. Eleinte a nyugati, majd az északnyugati szél erősödik meg. +6, +7 fok lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!