Az újbudai pedofil főnökének lemondását követelik a szülők

László Imre, Újbuda polgármestere
László Imre, Újbuda polgármestere
Fotó: Molnar Istvan photographer
Vágólapra másolva!
A Gazdagréti Szivárvány Óvodába járó gyerekek szülei az óvoda vezetőségének azonnali felfüggesztését követelik. Mint ismert, ebben az óvodában dolgozott az a pedofil pedagógiai asszisztens, akire nemrég csapott le a rendőrség, és aki ellen szexuális kényszerítés gyanújával nyomoznak.
Vágólapra másolva!

A múlt héten kirobbant újbudai pedofilügy miatt levelet írtak a Gazdagréti Szivárvány Óvodába járó gyermekek szülei a DK-s polgármesternek és a XI. kerület baloldali többségű képviselő-testületének. A levélben – amelyet a Magyar Nemzet ismertet – a szülők rögzítik, hogy a rendőrség február 29-én nyomozást rendelt el az óvodában, mégpedig amiatt, mert egy feljelentés szerint egy 2018 óta ott dolgozó pedagógiai asszisztenssel kapcsolatban felmerült a szexuális kényszerítés alapos gyanúja. Megemlítette az írás azt a sajtóban megjelent információt is, hogy a polgármester belső vizsgálatot rendelt el.

„Szülőként megdöbbenve, elkeseredve és megfelelő információk hiányában állunk az események előtt. Nem tudjuk elhinni, hogy a gyanúsított hatéves működése alatt ne lettek volna figyelmeztető jelek és jelzések, amiről a fenntartó szervet, a polgármester urat és a szülőket nem értesítették” – áll a szülők levelében, amely ezután több intézkedés elrendelésére kéri a kerület Gyurcsány-párti vezetőjét, László Imrét.

 

Ezt kérik a szülők

Ezek közül az első, hogy azonnal függesszék fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. A szülők szerint ugyanis másképp nem garantálható, hogy senki ne biztassa vagy kényszerítse az óvónőket, a dadusokat és a kisegítőket a tények eltussolására. A szülők emellett a belső vizsgálatot nem tartják alkalmasnak arra, hogy tisztázza az eseményeket - írja a Magyar Nemzet. 

„Ha az az óvodavezetés, akik tevékenysége alatt – feltételezhetően – évek óta történtek zaklatások és akik nem lehetnek érdekeltek abban, hogy a – feltételezhetően – hosszabb ideje folyó zaklatások időtartama és formája meghatározásra kerüljön, a helyén marad, akkor nem várható el őszinte vallomás a beosztottaktól. A beosztott óvodapedagógusok őszinte együttműködése nélkül nem számíthatunk a helyzet tisztázására” – áll a levélben.

Ezek mellett kérik az érintett gyermekek szakszerű pszichológiai vizsgálatát annak kiderítésére, hogy a kicsik mióta és milyen inzultusnak voltak kitéve. A szülők elvárják, hogy a zaklatásnak kitett gyermekeket megfelelő speciális ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező gyermekpszichológus szakemberek vegyék gondozásba.

„Tudomásunk van arról – folytatódik a levél –, hogy a gyanúba keveredett pedagógus-asszisztens közeli családtagja a XI. kerületi önkormányzat vezető beosztású munkatársa, aki – többek között – épp az óvodai területtel foglalkozik.” A szülők elvárják a tiszta vizsgálat lefolytatása érdekében a családtag haladéktalan, átmeneti felfüggesztését is.

 

Pénteken csapott le a rendőrség

Pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. A fogva tartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. A Magyar Nemzet szerint, a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. A pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel.

Kiderült az is, hogy az önkormányzat február 23., vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott az ügyről. A szülőket ellenben március elsején, tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk.

Az Origo megírta, hogy a pedofil férfival szembeni megengedő bánásmódot a kerület baloldali vezetése azért alkalmazta, mert annak édesanyja fontos pozíciót tölt be a XI. kerületi önkormányzatnál.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!