A tárcavezető a Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta: Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Abdullah bin Zayed Al Nahyannal, az Egyesült Arab Emirátusok külügyminiszterével áttekintették a tegnap éjszaka óta kialakult helyzetet.
Mindkét kollégának elmondtam, hogy Magyarország reményei szerint továbbra is esély van arra, hogy a helyzet széleskörű eszkalációját el lehet kerülni. Ez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha a világpolitika minden jelentős szereplője felelősségteljesen viselkedik a következő időszakban
- írta Szijjártó Péter.
A beszélgetések alapján úgy látom, hogy nemcsak mi magyarok vagyunk érdekeltek abban, hogy meg lehessen előzni a közel-keleti konfliktus továbbterjedését
- zárta bejegyzését a külgazdasági és külügyminiszter.