Demeter Szilárd így kezdi az olvasást.
Jövő héten lesz húsz éve annak, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ennek apropóján elmondanék egy tanmesét. Hol volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy egy szigeten épült börtönkolónia tagjait szabadon eresztették. A kolóniát a Nagy Háború után alapították, a győztesek, a szabad európaiak és a szovjetek így értették a világégés utáni újjáépítést, szép új világ helyett Nagy Bezárás. Sok év elteltével a szovjetek nem bírták már élelmezni a rabokat, a börtönparancsnokság is megfáradt az állandó rekcumban. Az volt a feladat, hogy hitessék el a rabokkal, a kolónia az új földi mennyország, csak hát vezényszóra nem lehet közöset álmodni.
Korbácsoltak, akasztgattak egy darabig a smasszerek, minden aljasságot kitaláltak, de a végén csak elegük lett a makacs rabokból, a gonoszkodásba is bele lehet fáradni. Így aztán egyik nap kinyitották a kapukat, mehet mindenki a szeme világába, morogta a börtönparancsnok a vodkás poharának. Figyeljétek meg, a börtönparancsnokok legjobb barátja mindig egy pohár.
Csónakra szálltak a rabok, mindenki abba a ladikba, amivel évtizedek előtt hozták. A lengyeleknek például elég tisztességes hajójuk volt, takra indult. A románok viszont gyanakodva nézték a székelyeket, nehogy a bicskájukkal kilikasszák az amúgy is ingatag hajótestet. Ugyanis addig-addig gazsuláltak ezek a románok, hogy már a Nagy Bezárás előtt nekik adták a magyarok mellvédjét, benne a székely-magyarokkal, úgy is nézett ki a román hajó, mint amit több darabból tákoltak össze.
Itt hallgathatja vissza Demeter Szilárd Hazaszótár – EUtópia hangjegyzetét!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK