Menczer Tamás azt mondta: erősek a háborúpárti törekvések Európában.
Szörnyű veszélyes terveket, világháborús, sőt atomháborús készülődést láthatunk
- fogalmazott, hozzátéve: ezért fontos, hogy június 9-én "a béke mellett álljunk ki". Kijelentette, a háborúpárti erők szerint addig kell folytatni a háborút, ameddig Ukrajna nem győz. Azonban mindenki tudja, a háborúpárti erők is, hogy Ukrajna soha nem fog győzni - mondta, hozzátéve: a háborúpártiak szerint európai sorozást kell bevezetni, aminek keretében a nőket is be kell sorozni, és a katonákat be kell küldeni Ukrajnába.
Ha ez a háború eszkalálódik és terjed - aminek nagy a veszélye -, akkor sajnálatos módon nem fejlesztésekről fogunk beszélni, nem egészségházról, nem bölcsődéről, hanem arról, hogy mit veszítettünk el
- magyarázta a kommunikációs igazgató, aki azt kérte az emberektől: vegyenek részt június 9-én a választáson, és ha egyetértenek a kormánypártok békepárti álláspontjával, akkor támogassák Orbán Viktort, illetve a békepárti erőket. Kitért arra is: szombaton "Európa legnagyobb Békemenetét" fogják megtartani, ahol a béke erejét akarják megmutatni. Menczer Tamás beszámolt arról, hogy a pilisjászfalui egészségház felújításával színvonalasabb, komfortosabb és kényelmesebb egészségügyi ellátásban részesülhetnek a helyiek; a háziorvosi rendelő és a védőnői tanácsadó ötvenéves épületének teljes külső és belső felújítása történt meg. A helyi bölcsődefejlesztésről szólva közölte: két csoportszobás, akadálymentesített, energiatakarékos bölcsődét alakítanak ki, amit a tervek szerint az ősszel vehetnek birtokba a gyermekek.
Menczer Tamás szavai szerint a kormány családtámogatási programjának szerves része a bölcsődei férőhelybővítés; 2010 óta 32 ezerről 65 ezerre emelték a férőhelyek számát országosan. Közölte: az elmúlt időszakban Pátyon, Nagykovácsiban és Perbálon is adtak át bölcsődét, de jelenleg az itteni mellett Piliscsabán is zajlik hasonló építkezés.