Király Nóra: Újbudának újra el kell indulnia a fejlődés útján

Vágólapra másolva!
A Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje az Egymillió Találkozás Napján nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
Vágólapra másolva!

Új lendületet kell adnunk Újbudának – mondta a Magyar Nemzetnek a Fidesz–KDNP XI. kerületi polgármesterjelöltje. Király Nóra emlékeztetett: azt láttuk, hogy

az elmúlt öt évben megállt a fejlődés a kerületben.

"A DK-s polgármester, László Imre a belső csatározásokkal és a kormánnyal szembeni harccal volt elfoglalva. Nem történtek nagy beruházások, nem intézték a kerület ügyeit" – idézte fel.

Mi ezen szeretnénk változtatni, új lendületet akarunk adni Újbudának, képviselőjelöltjeimmel erre vállalkoztunk

 – jelentette ki Király Nóra, aki maga is részt vesz a Fidesz választás előtti nagy mozgósító akciójában, az egymillió találkozás napján. Bízik benne, hogy a választók vasárnap megtisztelik őket a bizalmukkal, és a kerület végre elindulhat a fejlődés útján" - tette hozzá.

Ahogy arról az Origo beszámolt, nagy mozgósításra készül a Fidesz a kampány zárásaként. Egész héten izzottak a telefonvonalak, a legnagyobb vállalást pedig mára tették a kormánypártok, nevezetesen hogy egymillió embert keresnek fel egyetlen nap alatt. A legutóbbi EP-választásokon 1,8 millió szavazat érkezett a Fidesz–KDNP-re, ez akkor 52 százalékos győzelmet jelentett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!