Le akarta mészárolni az osztálytársait egy sajókazai fiú

Vágólapra másolva!
A Sajókazai Általános Iskola tanára néhány napja, az óráján észrevette, hogy az egyik diákja, egy nagyobb konyhakést vesz elő a táskájából. A kést aztán, a saját nyelvén húzogatta. A tanárnő a kést azonnal elvette tőle. Később kiderült, a fiú iskolai mészárlására készült.
Vágólapra másolva!

A késes fiúról később kiderült, hogy tagja egy chat csoportnak, amelyben egy sajókazai mészárlásról és ennek kapcsán egy bázis létrehozásáról írt, valamint olyan bejegyzést tett közzé, hogy a 

sajókazaiak mind meg fognak fizetni!

A fiú aztán megírta az osztályfőnökének, hogy a késsel, amit magával vitt, 

az volt a terve, hogy azzal az egész osztályt megölje.

Most letartóztatták, a bíróság álláspontja szerint ugyanis megalapozottan tartani lehet attól, hogy a még kihallgatandó tanúkat befolyásolja, és a bizonyítást veszélyezteti, vagy valóban beváltja az ígéretét, és rátámad az osztálytársaira.

Emberölés előkészülete miatt indult ellene eljárás.

Ahogy azt korábban megírtuk, megkéselt egy hatodik osztályos lányt az osztálytársa a bőnyi iskolában.

A késelés helyszíne - Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld

A mentősök a támadás után a sérült lányt mentőhelikopterrel vitték kórházba. 

A gyerekeknek a támadás után mindent az iskolában kellett hagyniuk, a táskáért sem mehettek be.

Két éve pedig egy I. kerületi iskolában többször nyakon szúrta az osztálytársát egy diák. A megszurkált fiatalt életveszélyes állapotban vitték kórházba. 

A támadó az egyik

szünetben támadt rá az iskolatársára.

Később a támadó táskájában találtak egy ollót és egy kalapácsot is. 

A vádirat szerint a fiúnak a támadás előtt szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, barátai pedig egyszerűen nem voltak.

Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket,

de olyan is előfordult, hogy megbotránkoztató, erőszakos cselekményekről beszélt az iskolatársainak, vagy a mobiltelefonján ilyen tartalmakat mutatott nekik. Emellett egészségi gondjai is voltak, amiből következően tanulási nehézségekkel küzdött.

A fiú szeptember végén elhatározta, hogy embert fog ölni,

és ezért vett egy kalapácsot, két kést, valamint egy ollót. Azok egy hátizsákban minden nap nála voltak az iskolában is. 2022 októberének első napjaiban már többször tett olyan kijelentéseket a tanulótársai előtt, hogy

gyilkos akar lenni, és van már pár ember, akit meg akar ölni".

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!