Ezzel az elképesztő hazugsággal próbálta átverni a nyomozókat Magyar Péter anyós-gazdasági vezetője

sajermariajudit, Sájer Mária Judit
Magyar Péter anyósjelöltje négy évet ült fegyházban, mert átvert és meglopott idős embereket és másokat is.
Fotó: Metropol
Vágólapra másolva!
Munkanélküli, nincs is jövedelme - ezzel a szöveggel próbált mentegetőzni a nyomozás során Magyar Péter bizalmasa, anyós-gazdasági vezetője Sájer Mária, miután a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatában. A Magyar Nemzet szerint az egész országot behálózó, milliárdokat kaszáló piramisjátékot egy komoly bűnszervezet működtette, amelynek ténykedését Sájer Mária is segítette.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint noha a jogerős ítélet szerint sok száz millió forint kárt okozott a sértetteknek, az eljárás kezdetén Magyar Péter jobbkeze azzal érvelt a nyomozóknál, hogy ő teljesen vagyontalan, nincs jövedelme, ráadásul munkanélküli - többek között ez is szerepel annak a milliárdos csalássorozatnak a nyomozati iratai között, amelynek csaknem 1200 károsultja volt. 

Emlékezetes, a szövevényes bűnügy szálai a 2010-es évekig vezetnek vissza. Ekkor döntött úgy egy nagykátai ikerpár, hogy kiépít egy egész országon átívelő piramisjátékot. 

magyarpéter, vogelevelin, sajermaria
Családi értekezlet. Magyar Péter, az élettársa és a fegyházból nemrég szabadult „anyós”, a titkárságvezető és gazdasági főnök. A bűnbandán ma is 7 milliárd forintot keresnek a hatóságok
Fotó: Metropol

A Magyar Péter bizalmasát, Sájer Máriát is a soraikban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de a feltételezhetően külföldre került pénzből alig került elő valami.

Az ügyben 2018-ban született jogerős döntés, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, F. Attila jelenleg is fegyházban van, ám hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

Sájer Mária, aki Magyar élettársának az édesanyja, a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott. Ráadásul, az eljárás adatai szerint a nő azután is folytatta az ügyleteket és verte át az áldozatokat, hogy F. Attilát 2012-ben letartóztatták, akivel addig szoros kapcsolatban állt. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!