Elkeseredettek az újbudaiak: kegyetlen állapotok uralkodnak a Kosztolányinál és a Feneketlen-tó környékén

Vágólapra másolva!
Az elkeseredett újbudaiak fél éve kérik az önkormányzatot, hogy tegyen valamit az ott hemzsegő agresszív hajléktalanokkal. A baloldali városvezetés még csak válaszra sem méltatta a helyieket, közben pedig máshol 90 millióért épít át egy zöldterületet a hajléktalanok kiszorításáért.
Vágólapra másolva!

A hajléktalanok egyre szemtelenebbül viselkednek a Kosztolányinál és a Feneketlen-tó környékén. Követik az idősebb gyalogosokat, közben fenyegetően belemásznak az arcukba és pénzt követelnek.

Az elkeseredett újbudaiak sokszor értesítették az önkormányzatot a tarthatatlan állapotokról, de válasz nem érkezett. A hallgatásba burkolózott László Imre polgármester közben máshol pedig 90 milliós projektbe ruházott be a hajléktalanok kiszorítására.

Újbuda központi részét akkor lepték el a hajléktalanok, amikor Karácsony Gergely elkezdte a Blaha felújítását. A hajléktalanok és drogosok pedig áttelepültek a XI. kerületbe. Először Kelenföldet célozták meg, majd lassan mindenhová beözönlöttek. Fél éve azonban egyre agresszívabb emberek jelentek meg a területen.

Egyre brutálisabb brigád jött ide. Amikor a férjem egyszer rájuk szólt, akkor az egyik megindult felé, a férjemnek rendőrt kellett hívnia. A járókelők zaklatásán túl erőszakosan bekopogtatnak a pirosnál álló autók ablakán, benyitogatnak az üzletekbe, bemennek a lépcsőházakba, az udvarokba. Odapiszkítanak, játszótereken alszanak. Sokan félnek tőlük

–mesélte a Metropolnak egy helyi, aki hozzátette: 

Fél éve írok leveleket az önkormányzatnak, de egyet kivéve soha sem válaszoltak. 

Az az egy reakció is csak azért lehetett, mert akkor már azzal fenyegetőztem, hogy a sajtóhoz fogok fordulni. A közteresek nem csinálnak semmit. Vannak, de minek?".

Korábban a Metropol egy olyan videót tett közzé, amelyen a Feneketlen-tónál egy magából kifordult agresszív hajléktalan épp félholtra ver egy fiatal férfit, aki valószínűleg szintén az utcán él.

Egy másik eset pedig a Móricz Zsigmond téren történt, amikor egy sétáló fiatal férfit hátulról ütöttek le fényes nappal. Ezt megelőzően pedig az Origo arról számolt be, hogy a Bikás parkban tűntek fel randalírozó hajléktalanok, akik a szabadidejüket eltöltő családok és gyerekek szeme láttára a parkban italoztak, szemeteltek, fetrengtek, és ráadásul rongálták a közterületet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!