Hazaszótár: Áldozatiság

A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárdnak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata. Az Áldozatiság című jegyzet a Vasárnapi újság július 21-i adásában hangzott el.

Az Áldozatiság című jegyzet a Vasárnapi újság július 21-i adásában hangzott el.

Alaptézis: mi mindannyian áldozatok vagyunk – kivéve a fehér, keresztény, heteró férfiakat. Ők azért nem, mert ha jól értem, akkor a fehér, heteró, keresztény férfiak „a fehér nyugati civilizációban” 1. többségben vannak, 2. hatalmuk volt és van, amivel visszaélnek. Az áldozatiság kultúrája apologétáinak tételmondata: „a történelemben (egészen a mai napig) a kisebb létszámúak, a különbözők, a gyengébbek, a kiszolgáltatottak elnyomása nagyon is valós jelenség”. Utóbbival nehéz vitatkozni. Természetesen én is jobban szeretnék egy olyan világban élni, ahol a farkas és a bárány együtt legelnek, de az emberiség eddigi történelmének tapasztalatai alapján erre elég kevés esélyünk van: kivétel nélkül mindenkor emberéleteket követelt, amikor megpróbáltak utópiákat megvalósítani. 

A progresszió látszólag morális álláspontot fogalmaz meg, csakhogy a mai uralkodó balliberális kurzus logikája szerint a moralizálása átcsúszik egzisztenciális ítéletbe: a fehér, keresztény, heteroszexuális férfi már puszta létezése által kollektíve bűnös. Atyáink vétke olyannyira fölhalmozódott – fel is szokás sorolni tételesen a kulcsszavakat: rabszolgák, nők, homoszexuálisok, zsidók, romák –, hogy mi már azzal bűnt követünk el, ha beleállunk a saját kultúránkba, és fehér, heteroszexuális keresztény férfiként akarjuk élni az életünket. 

A haladárok tehát identitáspolitikai állításokat tesznek, ezekkel viszont az a baj, hogy nem lehet velük vitatkozni. Ugyanis erről azt mondják a nálam okosabbak, hogy egy identitáspolitikai állítás igazságát nem lehet kétségbe vonni – mivel ha ezt teszed, létében fenyegeted a másikat. Abszurd példa: ha bárki azt mondaná magáról, hogy „én egy csillámpónis éjjeli lámpa vagyok, tehát fény az éjszakában”, és ma már ehhez joga van, akkor ezt nem tudnám cáfolni: ha azt mondom, hogy hamis a premisszád, nem vagy az, akkor létezésében veszélyeztetném. Ergo el kell fogadnom a következtetését is. Az identitáspolitika annak a racionális diskurzusnak a lehetőségét zárja ki, ami mégiscsak eljuttatta a fehér nyugati civilizációt arra a szintre, hogy bőrszíne miatt senkit nem lincselünk meg, nem gyilkoljuk ipari méretben embertársainkat, elviekben egyenjogúság van nő és férfi között etc . A kárhoztatott nyugati civilizáció törölte el a rabszolgaságot például. És ha már gyarmatosítás: van ennek egy paradoxona, hogy tudniillik a gyarmati népek épp a „nyugati, fehér, keresztény” világból importált eszmék alapján lázadtak föl a gyarmatosítók ellen (önrendelkezés, demokrácia, emberi jogok – ezek a nyugati, fehér, keresztény civilizáció alkotásai). 

Ráadásul, ha valaki, akkor mi pontosan tudjuk, hogy olyasvalami, mint „kollektív bűn”, nem létezik. A bűnnel kapcsolatos fogalmunkat a kereszténységtől örököltük, s mint ilyen mélyen személyes. Teológiai értelemben mindenképpen, de jogi és morális értelemben is az. 

A fehér nyugati gondolkodás élhető civilizációt hozott létre – és itt következik az a kiegészítés, amiről a progresszívok nem nagyon beszélnek: nem csupán a fehér heteroszexuális keresztény férfiak számára! Bár nekem, személy szerint nagyon nem tetszik, de még az intolerancia köreivel szemben is toleránsak vagyunk. Nézzük meg, hogyan élhetnek a muszlimok Nyugaton, és kérdezzük meg a zsidókat, hogy érzik magukat a Közel-Keleten, vagy a koptokat Egyiptomban, a nőket és a homoszexuálisokat a muszlim társadalmakban, és a többi. 

Ezzel egyáltalán nem azt akarom állítani, hogy a nyugati fehér keresztény civilizáció magasabb rendű lenne, mint bármelyik más. Csak annyit állítok, hogy élhető. Számunkra még mindig a legélhetőbb. 

Az áldozatiság kultúrája, ami morális igazolása az identitáspolitikai őrületnek, nem új keletű jelenség. Ady 1905-ben már közölt egy zseniális pamfletet a világ „bárányizálódásáról” az ismert tanmese átírásával, ebből idézek: „A Bárány akármit tehet, mert ő Bárány. A Farkas semmit sem tehet, mert ő Farkas. Amely Bárány gyönge, izgága és ambiciózus, annak egyebet sem kell tenni, mint nekirontani a Farkasnak. Hiába lehet a Farkas erős, komoly, becsületes. El kell veszni annak, akinek egyszer veszett hírét költötték. […] Bármire tanítsa önöket Darwin, higgyék el nekem, az a szomorú valóság, hogy az állatvilágban az boldogul, aki rakoncátlankodni, lármázni tud s erőszakoskodni tud, de a gyöngeség leple alatt.” 

Az áldozatiság kultúrája éppen azt a rendszert kérdőjelezi meg, amiben az áldozat megtalálhatja az igazát. Ezt nap mint nap tapasztaljuk: a másság diktatúrája az önazonosság fölvállalását lehetetleníti el, mint ahogyan a píszi is a szólásszabadság ellenében hat. Vagy gondoljunk csak a #metoo-kampányra: kétezer éves jogfogalmunkat verték szét azzal, hogy bizonyítás nélkül bűnösnek nyilvánítottak bárkit. És ha ezt megtesszük, márpedig megtettük hatalmas médiazaj közepette, mindenki himbálta a morálkorbácsot, akkor fölszámoljuk az ártatlanság vélelmét, a jogbiztonságot, nagyjából a törvények uralmát. 

Úgy tűnik, hogy a szélsőballib semmit nem tanult a múlt hibáiból. A nyugati fehér keresztény kultúrkör ellenében meghirdetett faji alapú osztályharc két olyan ideológia ötvözése, amelyek egyenként is diktatúrákhoz vezettek. Mi csak tudjuk, hisz mindkettőt megszenvedtük. 

Mindezzel természetesen nem azt akartam bizonyítani, hogy a nyugati kultúra a lehetséges világok legjobbika. De ha már az orrunk alá szokás dörgölni, hogy a valóság talaján állunk, s nem a túltengő világnézetünk okozta hallucinációkkal dolgozunk, akkor esetleg terítsük ki a világtérképet, és vegyük végig, hol érdemes élni. (Mivel szeretem a hazámat és a szülőföldemet, számomra ez nem kérdés.) Akárhonnan nézem, bármifajta kisebbségnek még mindig a nyugati civilizáció országaiban a legjobb lenni. Mindez azért, mert mi, fehér, keresztény nyugatiak őket is fontosnak tartjuk. Ezért hozunk mindenkire egyaránt érvényes törvényeket, és ezért tartjuk fenn adónkból az állami erőszakszervezeteket. Nem az empátia hiánya miatt tartom tehát veszélyesnek azt, hogy a mai szélsőbal-liberális összeborulás zagyvaságokat beszél. Hanem azért, mert mindannyiunk alatt vágják a fát.

A jegyzetet a szerző előadásában itt hallgathatja meg.