Parkokban mutogatta a nemi szervét egy szatír Kazincbarcikán

Vágólapra másolva!
Szeméremsértés miatt kell felelnie annak a férfinak, aki fél éven keresztül rendszeresen mutogatta magát a járókelőknek a város parkjaiban.
Vágólapra másolva!

A férfi január végétől június elejéig 

Kazincbarcikán parkokban, tereken, út menti fás, bokros területeken összesen 9 alkalommal mutogatta magát letolt nadrággal és alsóneművel.

Többen is felfigyeltek a férfi megbotránkoztató viselkedésére, és értesítették a rendőröket. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő férfival szemben fogházbüntetést javasolt.

vonat
A kép illusztráció!
Fotó: unsplash

Egy évvel ezelőtt egy férfi kislányok szeme láttára elégítette ki magát Zalaegerszegen. A 8, 10 és 11 éves gyerekeket először be akarta csábítani az autójába, de azok szerencsére nem fogadtak szót.

Szintén gyerekek előtt végzett önkeielgítést egy pécsi szatír egy iskola melletti lakás ablakában. 

Tavaly nyáron egy férfi rendszeresen meztelenül futott Kókán és a környékbeli településeken, megbotránkoztatva ezzel a lakosságot. A helyiek által csak futófantom néven ismert férfi láttán többen is halálra rémültek, annak elleénre, hogy nem tűnt kifejezetten agresszívnak vagy veszélyesnek.

Annál inkább veszélyesnek bizonyult egy miskolci szatír, aki hátulról támadt fiatal lányokra, felhúzta a szoknyájukat és letépte a harisnyájukat, ám volt olyan is, akoóiről a rövidnadrágot akarta leszedni. A nőknek csak annyi volt a szerencséje, hogy  férfi gyáva volt, ugyanis amikor az egyik áldozat segítségért kezdett kiabálni, a férfi messzire menekült.

Kőbányán egy fiatal férfi észrevett négy fiatal lányt. Hazafelé tartottak, követni kezdte őket. A társasháznál még be tudott osonni az ajtón a szatír, aztán ő is a lifthez ment. Miután a lányok beszálltak, a férfi beállt az ajtóba, hogy ne tudjon elindulni, majd letolta a nadrágját és a nemi szervét mutogatta.

A normafai szatír néven elhíresült férfinak pedig 10 szexuális bűncselekmény miatt kellett bíróság elé állnia. Hét áldozat fel is ismerte őt, és ellene tanúskodott.

Korábban megírtuk, hogy egy 44 éves férfi egy nyíregyházi lány kollégiumnál, egy pécsi férfi pedig iskolás gyerekek előtt maszturbált. Egy szatír a buszon mutogatta a péniszét a barátnőjének, egy szatír pedig Tatabányán bukott le

A közelmúltban pedig egy játszótéren mutogatta magát egy szatír Budapesten, egy másik, Dunaújvárosban, egy harmadik pedig a XIII. kerületben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!