Nézőpont Intézet: változatlan pártpreferenciák, minden második magyar Orbán-párti

Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék). Mindeközben Orbán Viktort két és félszer többen (49 százalék) tartják a miniszterelnöki pozícióra legalkalmasabb személynek, mint Magyar Pétert (19 százalék), illetve hétszer többen, mint Dobrev Klárát (7 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!

Változatlanul a Fidesz-KDNP vezeti a pártversenyt júliusban is: 

egy országgyűlési választáson a szavazatok 47 százalékát szerezné meg,

ami ugyan 2 százalékponttal magasabb, mint a júniusi európai parlamenti választási eredménye, de valójában hibahatáron belüli elmozdulás. Mindeközben úgy tűnik, hogy révbe ért a baloldali térfél tavaszi átrendeződése. A Tisza Párt 29 százalékos támogatottsággal rendelkezik (júniusban közel 30 százalékot ért el), a DK-MSZP-P koalíciója pedig megismételné az EP-választáson elért 8 százalékos eredményét. A Mi Hazánk Mozgalom magabiztosan a bejutási küszöb felett áll, akár 9 százalékot is elérhetne egy most vasárnapi országgyűlési választáson (az EP-választáson közel 7 százalékot ért el). Az EP-választáson mandátumot nem szerző pártok közül a Kétfarkú Kutya Pártnak lenne a legnagyobb esélye (5 százalék) bejutni a parlamentbe (júniusban közel 4 százalékot ért el), ugyanakkor a többi mikropárt támogatottsága már együttesen is csak 2 százalék (az EP-választáson még 7 százalék felett voltak).

Fotó: Nézőpont Intézet

Tanulságos az egyes politikai vezetők miniszterelnöki alkalmasságának megítélése is. Egy esetleges országgyűlési választás potenciális kormányfőjelöltjei közül 

egyértelműen Orbán Viktort tartják a magyarok a legnagyobb arányban (49 százalék) Magyarország vezetésére a legalkalmasabbnak.

A választás óta új európai pártszövetséget alapító és békemisszióra induló magyar kormányfő pozitív megítélése ebben a kérdésben még a kormánypártok népszerűségét is meghaladja.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetőszemélyét, Magyar Pétert mindössze a magyarok 19 százaléka tartaná a legalkalmasabb kormányfőnek. Ez azt is jelenti, hogy a Tisza Párt szimpatizánsainak legalább harmada a politikus személyétől függetlenül, vagy annak ellenére támogatná a választás óta diszkóbotrányba keveredett Magyar Péter pártját.

A Dobrev Klárát legalkalmasabb miniszterelnöknek tartók aránya (7 százalék) sem nagyobb a DK-MSZP-P szavazótáboránál, és a Mi Hazánk szavazóinak arányához képest is csak fele annyian (4 százalék) vannak, akik Toroczkai Lászlóban látják a legalkalmasabb kormányfő személyét.

Módszertan

A Nézőpont Intézet minden esetben az egyes pártok adott választáson elérhető „legvalószínűbb listás” eredményét közli, amely a részvételüket biztosra ígérő választók bevallott és – a rejtőzködők esetében – segédkérdésekkel beazonosított pártpreferenciáit mutatja be, így szemben más intézetek „biztos pártválasztók” kategóriájával, a pártválasztásukban nem, de részvételükben biztos választók véleményét is figyelembe veszi.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2024. július 15-17. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. A pártpreferencia-adatok kerekítve lettek egész számra, ezért előfordulhat, hogy összeadott értékük nem pontosan 100. Bázis = magyar választók, a választási részvételüket egy országgyűlési választáson biztosra ígérő válaszadók.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!