A debreceni repülőtér múlt héten csütörtökön jelezte, hogy a futópálya ellenőrzés során munkatársaik olyan hibát észleltek a pálya felületén (a tartósan fennálló magas hőmérséklet miatt), amelynek következtében
a hiba kijavításáig a debreceni nemzetközi repülőtér ideiglenes bezárása mellett döntöttek.
Közleményükben azt írták, a Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen önkormányzatával szoros szakmai együttműködésben azonnal megkezdték a futópályán múlt hét csütörtökön keletkezett sérülésének javíttatását, a betontáblák cseréjét.
Ezt követően a szakemberek további állapotfelméréseket, valamint műszaki ellenőrzéseket végeztek annak érdekében, hogy a futópályát a repülésbiztonsági kockázat minimalizálása mellett helyezhessék ismét üzembe
- jelezték.
A közlemény szerint az elmúlt napokban megnövekedett számú telefonhívások hatékonyabb kezelése, valamint az utasok eredményesebb tájékoztatása érdekében a már meglévő telefonos elérhetőség mellett a debreceni repülőtér további telefonszámokat tett elérhetővé, így a hajnali négy és este hét óra közötti időszakban megnövelt kapacitás mellett segítik az utasok tájékoztatását. Hozzátették: továbbra is folyamatos a kapcsolattartás a partner légitársaságokkal, valamint utazási irodákkal annak érdekében, hogy a repülőtér munkatársai a lehető legalaposabb tájékoztatást tudják adni az utasoknak.
Ahogy az Origo is beszámolt róla, százéves melegrekord dőlt meg július 11-én Magyarországon, ami nagy szerepet játszott a kifutó állapotromlásában.