A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Hollandiából származó drogot foglalt le a rendőrség 75 millió forint értékben - videó

Vágólapra másolva!
Több mint 6 kilogramm kábítószert találtak egy 60 éves pécsi férfinél a rendőrök. A férfinak nem ez volt az első ilyen bűncselekménye, korábban már a német bíróság elítélte kábítószer kereskedelem miatt, azonban a büntetését felfüggesztették. A lefoglalt drog összesen 9000 adagnak felelt meg. Az ügyben két további embert is gyanúsítanak és további társaikat még keresik.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség pécsi osztálya kábítószer birtoklása miatt indított eljárást, miután olyan információkhoz jutottak, hogy Hollandiából származó kábítószerek Magyarországra juttatását egy magyar állampolgárságú, de Németországban is lakhellyel rendelkező férfi szervezheti.

A minél hatékonyabb bűnügyi munka érdekében a magyar rendőrök felvették a kapcsolatot a német hatóságokkal, ennek köszönhetően a német rendőrség szintén nyomozást rendelt el az ügyben

A két országban zajló felderítést az EUROPOL támogatása mellett folytatták.

Hollandiából származó drogot foglalt le a rendőrség 75 millió forint értékben.
Fotó: Forrás: police.hu

A szoros nemzetközi együttműködésnek köszönhetően az NNI nyomozóinak és a német rendőröknek közösen sikerült a férfit azonosítani, illetve mind magyarországi, mind németországi tartózkodási helyeit is feltérképezni, ezért július 29-én összehangolt akciót szerveztek, aminek kereteiben a magyar és a német nyomozók egyszerre hajtottak végre kutatásokat a két ország különböző településein. A 60 éves pécsi férfit lakóhelye közelében fogták el.

A férfihez tartozó ingatlanokban, valamint autójában összesen közel hat kilogramm kábítószert találtak a nyomozók. 

Hollandiából származó drogot foglalt le a rendőrség 75 millió forint értékben.
Fotó: Forrás: police.hu

Ezek mindegyikét lefoglalták, és szakértőnek küldték meg. Az elsődleges vizsgálatok szerint a drog nagy része – közel 5 kilogramm – 3- és 4-CMC, vagyis kristályos, kábítószernek minősülő vegyület, míg kisebb része amfetamin, illetve kokain.

A kutatások során a rendőrök találtak még kábítószerek hígításához szükséges vegyszereket, illetve adalékanyagokat, de lefoglaltak informatikai eszközöket, illetve több millió forintot is.

A férfit különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben a Pécsi Járásbíróság el is rendelt. 

Az is kiderült, hogy a férfit négy évvel ezelőtt a német bíróság jogerősen 6,5 év szabadságvesztésre ítélte kábítószer és pszichotróp anyagok kereskedelme miatt, de a büntetés végrehajtását 2027-ig felfüggesztette.

Az ügyben a pécsi férfin túl a nyomozók elfogtak még két embert, akiket szintén kábítószer birtoklásával gyanúsítanak. Ők szabadlábon védekeznek.

Az akcióval az NNI-nek a német társszervvel közösen közel 9000 adag kábítószer piacra kerülését sikerült megakadályoznia, aminek a feketepiaci értéke 75 millió forint.

Az ügynek itt koránt sincsen vége. A magyar és a német nyomozók az EUROPOL támogatása mellett most közösen azon dolgoznak, hogy a kábítószercsempészésben részt vevő további személyeket is azonosítsák és elfogják - írta a police.hu.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a rendőrök egy másik drogkereskedő-hálózat több tagját is elfogták a múlt hónapban, akiknél összesen 90 kiló drogot foglaltak le.

Tizenegy kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni egy koszovói férfi Röszkénél, az ügyészség indítványozta letartóztatását. 

Postán küldte a drogot vevőinek egy budapesti díler, így próbálta elkerülni a lebukást. A rendőrök azonban épp egy XI. kerületi posta előtt fogták el, miközben több tucat drogot tartalmazó küldeményt készült feladni. Hasonlóképpen járt egy másik budapesti férfi is, aki egy bűnszervezet tagjaként próbálta ilyen módon eljuttatni a drogot vevőihez.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!