A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Így szurkolnak a magyarok a párizsi olimpián résztvevő magyar versenyzőknek

Kós Hubert
Kós Hubert olimpiai bajnok!
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
2024. július 26-án vette kezdetét a 2024. évi párizsi olimpia. Ennek kapcsán a Századvég közvélemény-kutatást végzett a felnőtt lakosság körében, melyben elsősorban a magyar emberek olimpiával kapcsolatos ismereteit és a magyar olimpiai csapat szereplésével kapcsolatos elvárásokat vizsgálták meg.
Vágólapra másolva!

A válaszokból kiderült, hogy az emberek döntő többségének tudomása van az eseményről, hiszen a megkérdezettek 75 százaléka hallott arról, hogy idén olimpiát rendeznek.

A kutatás kitért a szurkolók médiafogyasztási szokásaira is: azoknak, akik követik az eseményeket, fele (50 százalék) az országos televízió-csatornákon keresztül tájékozódik, míg több mint egyharmaduk (35 százalék) az interneten követi a sportjátékokat.

Ezek a legnépszerűbb sportágak

A közvélemény-kutatás kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy melyek a legnépszerűbb olimpiai sportágak: nem meglepő módon a hagyományosan sikeresnek mondható vízi sportok (úszás 17 százalék, vízilabda 11 százalék, kajak-kenu 3 százalék) kerültek legtöbbször említésre, illetve a lista elejére került még a kézilabda (7 százalék), az atlétika (6 százalék) és a labdarúgás (6 százalék) is.

századvég, kutatás
Fotó: Századvég

A kiemelkedő eredményekkel kapcsolatos elvárásokra adott válaszok alapján elmondható, hogy általában a sportág népszerűségével szoros összefüggést mutatnak az éremmel kapcsolatos várakozások is: minél népszerűbb egy adott olimpiai sportág, a lakosság annál nagyobb mértékben számít jelentősebb magyar sikerre. 

A szurkolók összességében átlagosan 8 aranyéremre számítanak a magyar csapattól az idei játékokon.

Végezetül kíváncsiak voltak arra is, hogy a magyarok szerint fontosak-e sportolóink nemzetközi sikerei. A válaszadók döntő többsége (72 százaléka) szerint az ilyen eredmények fontos részét képezik a nemzeti büszkeségnek, és ugyancsak a döntő többség (70 százalék) szerint kritikus jelentőséggel bír az, hogy az olimpián a nemzet minél több sportolóval képviseltesse magát.

A teljes kutatás ITT tekinthető meg!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!