Két városban még két napig fenntartják az árvízi figyelőszolgálatot

Vágólapra másolva!
A Duna teljes magyarországi szakaszán apadás figyelhető meg, de Baja és Mohács térségben a védművek rendkívül nagy terhelés alatt állnak, így itt a figyelőszolgálatot még két napig fenntartják a vízügy szakemberei - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az árvízvédelmi operatív törzs szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Láng István elmondta: Bajánál és Mohácsnál jelenleg az átlagos vízhozam négyszerese folyik át. Hozzátette: 

Bajánál várhatóan szombat délelőtt, Mohácsnál szombat délután szűnik meg a készültség.

 

Baja, árvíz
Az utcákat elborító tetőző Duna Baja üdülőövezetében 2024. szeptember 23-án. 
Fotó: MTI/Balogh Zoltán / MTI/Balogh Zoltán

Közölte azt is, hogy a Lajta megnyitott szükségtározója várhatóan szerdán leürül, ezért 

este 18 órakor kezdeményezik a miniszterelnöknél a rendkívüli készültség megszüntetését.

Az áradás miatt Pörböly és Baja között vadak menekültek, emiatt lezártak egy utat. Baján Orbán Viktor is ellenőrzést tartott Baján, amelyről több fotó is készült.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!