Czomba Sándor: Tovább nőtt a foglalkoztatottság 2024 augusztusában

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapok adatai egyértelműen bizonyítják a munkaerőpiaci aktivitást növelő programok sikerét. Egyre több olyan ember lép be a munkaerőpiacra, akik korábban inaktívak voltak, és ezek az emberek a célzott intézkedéseknek és támogatási programoknak köszönhetően gyorsan el is tudnak helyezkedni - mondta a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat kommentálva pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 

2024 augusztusában az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel 4,748 millióra bővült a foglalkoztatottak száma.

 Emellett a gazdaságilag aktívak száma is folyamatosan növekszik, 2023 augusztusához képest 53 ezer fős bővülés figyelhető meg. A munkanélküliségi ráta alacsony szinten stabilizálódott, Magyarország az Európai Unió nyolcadik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező országa - közölték.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat kiemelt célja 2010 óta az, hogy mindenkinek legyen lehetősége dolgozni, aki akar és képes rá. Ez a célkitűzés töretlenül érvényesül, hiszen 2010-hez képest ma már közel 1 millióval többen dolgoznak Magyarországon, és az átlagos magyar munkavállaló fizetése több mint háromszorosára nőtt - tette hozzá. 

A kormány célja, hogy növelje a munkaerőpiaci aktivitást, valamint tovább fokozza a bérek növekedési ütemét, különösen a minimálbér tekintetében, ezáltal kiemelten támogatva az alacsonyabb jövedeleműeket. A munkaadók és a munkavállalók közti tárgyalások jelenleg is zajlanak, azonban a kormány támogatja, hogy 

a minimálbér 2027-re elérje a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát

 - erősítette meg az államtitkár. 

Felidézte, hogy a 2024 tavaszán elindított, 30 év alattiak és 30 év felettiek aktivitásának növelésére irányuló uniós finanszírozású programok már több mint 13 ezer álláskereső számára biztosítottak tartós elhelyezkedési lehetőséget. A kormány célja, hogy 

a jelenlegi 81 százalékos foglalkoztatottsági rátát 85 százalékra emelje a 20-64 évesek körében, 

ami hozzájárul a közel 300 ezer fős munkaerőpiaci tartalék mozgósításához - olvasható az NGM közleményében.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!