Mást ígért a kampányban: Magyar Péter nem jár be a munkahelyére, de a 4 milliós brüsszeli fizetést felveszi

Vágólapra másolva!
Magyar Péter újabb ígérete vált illúzióvá. A parlamenti és önkormányzati választásokat megelőzően ugyanis azt ígérte, hogy a Tisza Párt képviselői be fognak járni a munkahelyükre, azaz az Európai Parlamentbe. Ehhez képest ő sokszor messziről elkerüli azt, de a többmilliós fizetését azt felveszi és bulizásra költi.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter több hónapon keresztül azt hazudta, hogy nem kell neki a többmilliós európai parlamenti állás, a választást követően azonban bejelentette, mégis beül az unió döntéshozó testületébe. Magyar Péter már a legelső munkanapján megszegte az egyik leghangzatosabb kampányígéretét. 

Már az első munkanapján sem jelent meg az EP Alkotmányügyi Bizottságának (AFCO) ülésén, holott nemcsak tagja, hanem alelnöke is a testületnek.

Magyar Péter az első munkanapján távol maradt a brüsszeli munkától

"Mi mindig értetek fogunk dolgozni a nap 24 órájában és a hét 7 napján. […] Nem mindegy, hogy az ember a nap 24 óráját munkával tölti, vagy egyébként teniszezik kint Brüsszelben, vagy egyébként klubokba meg bárokba jár. Erre is tudok példát mondani. Én nem így fogom múlatni az időt" – mondta Magyar Péter, amikor bejelentette, hogy korábbi állításával szemben felveszi az uniós képviselői mandátumot.

Az Alkotmányügyi Bizottság (AFCO) szerdán tartott első rendes ülésén a Tisza Párt listavezetőjének széke látványosan üresen maradt az elnöki pulpituson, holott ő a testület 4. alelnöke.

A munkakerülő Magyar Péter szembetűnő távolmaradása visszanézhető az Európai Parlament honlapján.

Magyar Péter már az EP-listavezetők köztelevízióban rendezett vitáján is képmutatóan azt állította, hogy a

A Tisza Párt képviselői bizonyosan be fognak járni a munkahelyükre, és önöket fogják képviselni.

A videóban 16:23-tól beszél erről Magyar Péter:

A Metropol szerint Magyar Péter távolmaradását feltehetően az indokolta, hogy szerdán ádáz kommentháborút kellett vívnia Lázár János építési és beruházási miniszterrel a Facebookon, ezért nem tudott kiutazni Brüsszelbe. 

Előfordulhat azonban az is, hogy egy újabb átmulatott éjszaka után nem érezte magát alkalmasnak arra, hogy megjelenjen a munkahelyén. Magyar Péter nem először megy szembe totálisan a hangzatos kampányígéreteivel. Korábbi ígérete ellenére a mentelmi joga mögé akar bújni, miután a diszkóbotránya miatt garázdaságért vagy akár lopásért és rablásért is felelősségre vonhatnák.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!