Több furcsaság derült ki Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről

magyarpéter, buli, csajozás
Magyar Péter az ukrán alvilág szórakozóhelyén szedi fel a nőket.
Fotó: Ripost
Vágólapra másolva!
Most a Tisza Pártnak dolgozik annak a cégnek a tulajdonosa, amelynek 2022-ben csak a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központtól volt bevétele.
Vágólapra másolva!

Tavasszal és nyáron többször az a Trentin Balázs irányította a Tisza Párt aktivistáit, akinek a Troia Média Kft. nevű cége 2022-ben kizárólag a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központtól jutott bevételhez – írja a Szabad Európa a laphoz eljutott képernyőfelvételek alapján. Trentin Balázs a képek szerint az utcai kitelepülésekkel vagy a párt kampányvideóinak megosztásával kapcsolatban adott instrukciókat az aktivisták részére.

Trentin cége, a Troia 2022-ben 13,42 millió forint bevételre tett szert értékesítésből, miután az előző év végén majdnem pontosan ugyanekkora összegre, 13,34 millió forintra (áfával együtt 16,94 millió forint) szerződött a Diákhitel Központtal. A szerződés szerint a Troiának egy 40-50 oldalas tanulmányt és egy vezetői prezentációt kellett összeállítania a diákhitel nemzetgazdasági hatásáról és várható hatásáról.

2022-ben még 2,3 millió forint egyéb bevétellel és így 2,95 millió forintos adózott eredménnyel zárta a vállalat, amelynek így ez volt messze a legsikeresebb éve 2019 után: 2020-ban 3,9 milló, 2021-ben 1,95 milliós mínusszal zárt a cég. A portál szerint hasonló körülmények között szerződött a Diákhitel Központ 2020-ban az AC Human Kft-vel is, amely 2022-ben felszámolás alá is került.

Feljelentés?  

A szerződéseket Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerezte meg, azokat pedig Magyar Péternek is megmutatta. A dokumentumok között szerepeltek a Magyar által még februárban, a politikus színre lépésekor túlárazottnak nevezett szerződések is. Magyar Péter a Facebookon a tanulmányokkal kapcsolatban azt válaszolta, hogy Hadházy Ákos “ne FB-posztokat írogasson, hanem tegyen feljelentést, ha ön szerint valami jogszabályokba ütközik. Nekem tiszta a lelkiismeretem”. A független képviselő jelezte, hogy amennyiben nem kap további válaszokat Magyartól, készen áll valóban feljelentést tenni, ahogy tette azt más ügyekben is korábban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!