Mi lehet az az állítólagos hangfelvétel, amelytől Magyar Péter retteg?

Vágólapra másolva!
A botránypolitikus több dologgal is megvádolta a volt barátnőjét azt követően, hogy a nő drámai interjút adott a vele való kapcsolatáról és elválásuk okairól. A Mandiner összeszedte, hogy miért nehezen hihetőek Magyar Péter azon gyanúsítgatásai, amelyekkel Vogel Evelint illette.
Vágólapra másolva!

Mint ahogyan arról beszámoltunk, Vogel Evelin egy drámai interjút adott az Indexben, amelyben Magyar Péterrel való kapcsolatáról és elválásuk okairól is beszélt. Emellett arról is szó esett, hogy vajon a politikus mit fog szólni, hogyha nyilvánosságra kerül az interjú. 

Nagyon mérges lesz, dühös. De azt fogja mondani, hogy ő erre számított, sőt talán azt is, hogy ez a Fidesz műve, mert nyilván mindenre ez a válasza.” 

Majd hozzátette, hogy reméli, családját nem fogja bántani. „Nem mondom azt, hogy bármire képes, de sok mindenre képes”- mondta Vogel. 

Majd ezt követően a botránypolitikus bement a hátsó ajtón, sötétben bujkálva az ATV stúdiójába, ahol a Mandiner szerint 

pontosan olyan dühösen reagált, mint arra volt barátnője számított, és természetesen a Fidesz – egészen konkrétan – Kubatov Gábor ármánykodását vélte felfedezni az interjú megjelenése mögött." 

Ugyanis Magyar azzal vádolta meg volt barátnőjét, hogy azért adta az interjút az Indexnek, mert havi ötmillió forintot kap a Fidesztől.

Majd ezt követően olyan, mintegy 11 órányi kép- és hangfelvételről is beszélt, amelyekkel állítása szerint az exe május óta zsarolja őt. Azokon elmondása alapján az ő és a pártjuk vezetőivel történő beszélgetések és viták hallhatók. 

30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget” 

– fogalmazott a Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter

A Mandiner szerint nehezen hihető a politikusnak a története, azzal kapcsolatban több kérdés is felmerül. Egyrészt 

  • vajon milyen beszélgetéseket folytathatott Magyar és Vogel, illetve a többi pártvezető, amikben olyan súlyos dolgok hangzanak el, hogy azért valaki reálisan remélhesse, 30 millió forintot tud majd kizsarolni az érintettektől?
  • Miért mesélte volna el Vogel összesen hat embernek is, hogy bűncselekményt követett el?
  • Ha a lány valóban május óta zsarolja Magyar Péter pártját, akkor a politikus miért csak most tesz feljelentést?
  • Hogyan juthatott Magyar Péter tudomására a megállapodás részletei, mint például a lefizetett személynek járó havi juttatás összege, mikor ezeket a legnagyobb titoktartással szokták kezelni?

A lap az írásában azt is kiemelte, hogy 

Vogel Evelin az interjúja során nem beszélt semmilyen hangfelvételről, de még csak nem is támadta vehemensen Magyar Pétert, 

többször inkább dicsérte a volt párját. A lány az Instagram-oldalán azt is megüzente neki, hogy soha nem akart neki ártani, és most sem tette meg. "Vannak dolgok, amiket azonban meg kell ismerniük az embereknek. Én ugyanis még mindig hiszek egy valódi változás lehetőségében, de attól félek, pont a te személyiséged lesz ennek az akadálya. Péter! Értsd meg! Ennyi rengeteg ember hitét nem rombolhatod le!” – írta.

Zárásként a lap azt a kérdést is felvetette, hogy amennyiben lenne Kubatov Gábor kezében több órányi kép- és hangfelvétele a baloldali figuráról, akkor mi szüksége lett volna arra, hogy az állítólagosan lefizetett nő adjon egy interjút?

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!