A Duna főváros alatti szakaszán folytatta az árvízvédelmi munka ellenőrzését Orbán Viktor

Vágólapra másolva!
A dunai árhullám tetőzése által érintett Kisapostag volt a miniszterelnök munkájának következő állomása vasárnap - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor Varga Gáborral, a térség országgyűlési képviselőjével és Nagy Attila polgármesterrel együtt a kisapostagi Panoráma utcában kiépített ideiglenes védművet ellenőrizte.

A vízügyesek azt jelentették a miniszterelnöknek, hogy a településen két zsáknyi szélességű, négy zsák magas nyomvonal épült ki 500 méter hosszan, ami 50 ház 150 lakóját védi.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) az árvízvédelmi munkát ellenőrzi Kisapostagon 2024. szeptember 22-én. - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A védmű kiépítésében helyi és a szomszédos települések: Mezőfalva és Baracs önkéntesei vettek részt a vízügyi szakemberek műszaki koordinálása mellett. 

A védművek jól bírják a terhelést, és a védekezésben dolgozók is kiválóan teljesítenek a Duna térségbeli tetőzése idején

 - hangzott el a jelentésben.

Orbán Viktor ma reggel korábban az árvízi operatív törzs ülésén vett részt, majd sajtótájékoztatót tartott az aktuális árvízi helyzetről. A Duna szombaton tetőzött Budapesten, amelyről látványos képek készültek. Jelenleg úgy tudni, hogy korábban végigvonul az évtized árhulláma a Duna magyarországi szakaszán.

Az Origo percről-percre közvetíti az áradással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!